2018. június 1., péntek

Christopher Berry-Dee: Talking with Psychopaths and Savages -A journey into the evil mind


Christopher Berry-Dee: Talking with Psychopaths and Savages -A journey into the evil mind - 292 oldal


értékelés, szerintem: ★☆☆☆☆

Ennél carabb könyvet régen olvastam... Kb, sosem hagyok abba könyvet, akkor is végigolvasom ha nem tetszik, de itt erősen fontolgattam, ez szenvedés volt.


"Criminologist Christopher Berry-Dee takes readers deep inside the dark minds of some of the most pitiless and dangerous people alive. Having spent years interviewing imprisoned criminals, including notorious serial killers, he discovered that the lack of remorse they showed was in many ways more terrifying than the crimes they had committed. Yet in the course of these conversations, the author also had the chance to interview his subjects' psychiatrists and, in doing so, uncovered a terrible truth: a monster can be hidden behind a friendly face. Some of these experts, he found, proved to have more in common with their patients than he would ever have expected. This book examines horrific crimes committed by some of the most remorseless and merciless people ever to have lived. If it reveals a mindset wholly alien to most people, it also, shockingly, demonstrates that some of the people who treat these psychopaths have their own demons. Talking with Psychopaths will inevitably shift the reader's view of psychopaths, and in doing so, reveals that horror can be much closer to us than we think. Subjects include JR Robinson, Kenneth Allen McDuff, Arthur Shawcross, Kenneth Bianchi, Michael Bruce Ross, Melanie McGuire, and more. "




"It makes for a shocking, indeed terrifying, indictment of the failure of the NHS and shows that Dr Shipman's aggressive narcissism and homicidal psychopathology could run amok, undetected in our midst. He was in contact with dozens of doctors, psychiatrists, psychologists, nurses and medical practice stuff, so if these professionals could not spot a homicidal psychopath working among them, what chances have you and I got? God help us all!"

"...the question is, are these killer types born evil, or are they born with healthy minds that 'become evil' over time?"

2018. január 4., csütörtök

Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk

A gyerekekbe némi magyar irodalmat táplálandó, együtt olvassuk a régi nagy klasszikust:
(Gyerekként is szerettem, de felnőtt fejjel újraolvasva minden regény más arcát (is) mutatja, ez a legjobb benne)


Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk , 208 oldal

értékelés, szerintem: ★★★★★


Játék és harc, barátság és árulás, győzelem és halál. Molnár Ferenc regénye már száztíz éve a fiatal olvasók kedvence: az idők során készült belőle némafilm, hangosfilm, színdarab és zenés játék, közel két tucat nyelvre fordították le, több országban lett kötelező vagy ajánlott olvasmány. Szereplői – akik Molnár Ferenchez hasonlóan a budapesti Józsefváros szülöttei – ma már az ifjúsági irodalom halhatatlan hősei. Gyerekkorunkban mindannyian olyan bátrak szeretnénk lenni, mint Boka, olyan elszántak, mint Nemecsek, és vágyunk egy helyre, ahol otthon érezhetjük magunkat, akárcsak a Pál utcai fiúk a grundon.



.

Darvasi László: Virágzabálók




Darvasi László: Virágzabálók ,     - 673 oldal

értékelés, szerintem: ★★★★☆


Darvasi ​László nagyregénye egyszerre teremt magyar és közép-európai mítoszt, alföldi veszedelmes viszonyokat, tündérmesét és haláltáncot. Árad itt minden – tűzvész, árvíz és forradalom, szerelem és csalódás. Testet ölt egy nő, Pelsőczy Klára, akinek tenyere közepén folt piroslik („angyal lábnyoma lehet, odaszállt, amikor születtél, táncolt a te kicsi tenyereden”), valamint három férfi – Imre, Péter és Ádám –, akik hol izzó szenvedéllyel, hol önkínzó odaadással, hol bohém széptevéssel próbálják egyszer és mindenkorra meghódítani Klárát. Ott van egy nem akármilyen doktor, Schütz bácsi, és egy fűmuzsikus, aki évszázadok óta zenél egy fűszálon, meg az ő kompániája, Mama Gyökér, Féreg úr és Levél úr. 
Előtűnik egy tizenkilencedik századi magyar város, Szeged, ahol együtt élnek magyarok, németek, szerbek, zsidók és cigányok, s amelyet hol ékesít és éltet, hol pedig áradásaival pusztít el folyója, a Tisza. 1848-ban itt is föllángol a forradalom, véres ütközetek zajlanak, majd az idegen elnyomás süket csöndet kényszerít a városra. Ahol valaki megszállottan virágokat ültet, hogy ott is levelek és szirmok nőjenek, ahol senki nem várja, senki nem akarja. És történetek, legendák, mesék. Szavakból, sóhajokból, nevetésekből formálódó, olykor délibábos, olykor nyomasztóan súlyos építmények drámák és komédiák, sorsok és pusztulások. Az áradás ellenállhatatlan.




.
"Hát nem tudod, hogy az fáj a legjobban, amikor sehogyan sem akar fájni?"


"Akit szeretünk attól kérünk. Ha nagyon szeretjük, sokat kérünk. Akit nem szeretek, attól nem kell semmi, suttogott Klára. Akit szeretünk, attól mindent elkérünk!"


"Azzal is hazudunk, amikor nem mondunk el mindent. Azzal is hazudunk, amikor megfelezzük az igazságot."


"Az ember a saját titkainak sem föltétlenül tudója. Olykor a saját titkunkat se mi mondjuk el. De vigasztaljon, fiam, hogy elbeszélik mások."


"De az emlékeidet nem te hívod, jönnek kéretlenül, rád törnek, segítenek, szorongásodat kérik, és nem érted, miért ez vagy az a kép akar tőled valamit. Nem lesz hatalmad fölöttük, ha folyvást beszélsz róluk, akkor sem."


""Az igazság sem szent, jegyezte meg Imre, túl sok van belőle."


"Mert nem úgy van az, hogy az igazsággal mindig lehetséges és kell is valamit kezdeni. Néha nem csak felesleges vagy haszontalan az igazság, de értelme sincsen semmi."


"Haladásunk üteme és ritmusa éppoly fontos, mint a cél, amit magunk elé tűztünk!"


"Isten nem azért isten mert végtelen, hanem mert pontos."


"Nem Isten, mi magunk vagyunk önmagunk bírái."


"Ádám megfigyelte, hogy az évszakok olyanok, akár az emberek, mind egészen másképp viselkednek. A parton félelmetes volt és szinte gonosszá vált, alattomosan és hidegen vonult az őszi folyó , míg télen a malmok és a sópajták környékén megszépült, tavasszal szeszélyes lett, ilyenkor sárszínű volt, duzzogott, ellenkezett, mintha nem szerette volna, hogy magára talál benne az élet. Nyáron homokszínű volt, vészesen lefogyott, nevetségesnek tűnt. Ostoba vizecskévé vált. Alig tudta elvinni hátán a hajókat, ladikokat."


"Hogyan lehetséges, hogy az egyik ember, egy fényes szemű kisfiú, kiből lehetne miniszter, ebbe a szarba születik, aztán harmincévesen kiköhögi a tüdejét, miközben a király bolond, mint az almacsutka?!"


"Ha egy nő álarcot vesz fel, szólt, akkor ennek az álarcnak kell hódolni. Érti ezt a férfi?! Érti, hogy az álarc fontosabb, mint ami alatta van?!"


2017. december 26., kedd

Keresztury Tibor: A vaddisznó rokona


Keresztury Tibor: A vaddisznó rokona   - Publicisztikai írások,  - 359 oldal

értékelés, szerintem: ★★★★★


Debreceniként kifejezetten érdekes olvasni :-)


"Hogy mi a szépirodalom, azt természetszerűleg nem tudom. Ez az. De K. szerkesztő úr, kritikus, irodalmár, akinek eddig tudtuk, nem az eldugdosott irodalmi ambícióinak adott utat - nincs itt kompenzálás semmi: a van van. Egy hang nagyon el van kapva. Szemérem és Kitárulkozás, személyesség és - mi is a másik? Van nyelv és személyiség, és van nézőpont. És kemény, kíméletlen humor - hulljon a férgese, ha mi magunk vagyunk is az! Vereség és méltóság, brutalitás és törékenység, bulldózer és nádszál: Keresztury." (Esterházy Péter) 

"Kereszturynak tehát megvan a műfaja, mert az életformája is megvan, és ami ezzel jó esetben jár, megfigyelőkészség, humor, nyelvi eszközök." (Márton László) 

"aki néz, az Én, ennek a szocio-metafizikai mai magyar "Kelet"-nek az értelmiségi énje" (Takács Ferenc) 

"olvasója minduntalan úgy kell, hogy érezze, hogy az elbeszélőnek irígylésreméltóan sok leírnivalója van, hogy egy buszutazás vagy egy lusta délelőtt az ő megfogalmazásában hihetetlenül izgalmassá válik. Azért, mert helyettünk írja meg; mert ő mi is lehelnénk. (...) elég jól meg lehet belőlük tudni, hogy merre hány centi." (Kálmán C. György) 

Keresztury Tibor komoly visszhangot, széleskörű érdeklődést keltett "országismereti tárgyú publicisztikájának pándepressziós derűjével" (Szilisi László) a kilencvenes évek közepe óta találkozhat rendszeresen az olvasó a kulturális sajtó hasábjain. Hatodik kötete a hagyományos újságírói műfajokba besorolhatatlan, eredeti hangú, a Magyar Narancsban, az Élet és Irodalomban, a Hajdú-Bihari Naplóban és a Gustoban közreadott írásainak javából válogat.




"...noha faluhelyen minden bizonnyal vannak még ilyen tiszteletre méltó, bajuszos csodabogarak, akik hagyományőrző jelleget, magyaros körítést adnak annak, hogy már délben ittasak."


"Felvetődhet, teljes joggal, hogy akkor ez az egész cirkusz mi célt szolgál, mire jó. A Miskolcon és Debrecenben végzett több évtizedes megfigyeléseim alapján nyugodtan mondhatom, hogy ezt az össznépi, kollektív nagy játszmát - kötött sorrendben - lényegileg hármas szándék élteti és motiválja: az igen rövid lefutású tojásgyűjtő ambíció, az anyagi haszonszerzés vágya, majd az ingyenes, legálisan jóváhagyott, egyenes vonalú, zökkenőmentes, s lehetőleg minél gyorsabb lerészegedés ígérete."
                       (A locsolkodás stációi) 


[Munka ünnepe]
"Mi a túrót ünnepeljek azon, hogy dolgozom? Ilyen alapon azt is megünnepelhetném, hogy létezem, ekképp pedig az élet egy permanens, szakadatlan örömünnep volna, ami mégiscsak erős túlzás, ha jobban belegondolok."
                       (A vaddisznó rokona)


"Pestiek - legyintett, (...) Azóta csudálom ugyanis annak akcentusát, ahogy az itteni emberek a "pesti" szót kimondják, már amennyiben feltétlen muszáj: kevéssé a lakóhely, mint inkább az emberi minőség jellemzéseként."  


"Ápolgatva őrzik viszont az apáról fiúra szálló helyi hagyományokat: az összlakosság este tízre egy emberként részeg, a folyópart egyetlen, hatalmas, egybefüggő óbégatás." 
                        (Például Tivadar)


"Azért ezek a németek nagyon tudnak, fene a pofájukat, fémből van a piszoár. (...) ott terem egy vidám ember a semmiből, és slagol a földre szórt vegyszerre, slagol, slagol, miként az istenek. Volt időm megnézni, sok jött, mert már nagyon kellett, ő lett így az első benyomás: rá is jöttem, mi benne a különös. Hogy nem részeg, először is. Másfelől, hogy nincs megsértődve, a sorsával láthatóan elégedett, nem gyűlöli a vendéget villámló tekintettel, mert nem érzi úgy, hogy többre hivatott, csak tévedésből ez jutott, ide tették a központban azok az érzéketlen, bunkó állatok."
                       (Egy keleti kilátásai nyugaton)


"Mindazonáltal meglepve tapasztaltam, hogy a helyi táplálkozás élő hagyományát olyan szervek, testrészek és kinövések határozzák meg, amikről egyáltalán nem gondoltam eddig, hogy - leszámítva az éhínséget, háborút és lágerkörülményeket - emberi lény számára fogyasztásra alkalmasak. Nem mintha Miskolcon nem ettek volna például nyárson sütött kutyát, macskadögöt Skriba módra, borban áztatott sáskát, sózott tücsköt, hangyás szendvicset, a házából harapófogóval kihúzott éticsigát, félig tollas lopott tyúkot gyerekkoromban az Avason, ám a tökök, herék, gyomrok, belek, tarajok és körmök arzenálja, ami az Alföldön fogadott, felülmúlt minden képzeletet."


"... s az égvilágon senkit nem zavart, hogy ilyenkor kezdtek el mocorogni, egyik lábukról a másikra állni a maradékosok, mert közelgett a perc, amikor meg lehetett kérdezni diszkréten: azt még meg tetszik enni, hogy nemleges válasz esetén ki lehessen törölni a kenyérrel a zsíros műanyag tányérokat, jóízűen elfogyasztván a visszaköpött részeket. (...) Aztán a téeszek megszűntek, az állók bezártak, s ezzel kicsúszott a törzsvendégek lába alól a talaj. Élnek még közülük, gyakran látom őket: lesütött szemmel járják a virágzó gasztronómia időközben méltán büszkévé lett városát, emelgetik a kukafedelet."
                         (Megtömni a majmot)


"...apa, súgta bizalmasan,(...) ez ember volt, mert büdös volt, mint az emberek, és tiszta hülyeségeket beszélt. Igen, mondtam feltett kézzel, mint akinek most már mindegy, és képzeld, kilenc címe van még a szegénynek, a fa alá az ajándékokat pedig majd én teszem."         (Ünnepi megvilágosodás)


"Nem vindikál tehát magának több jogot attól, hogy íróként az, aki -egyszerűen normálisan viselkedik, ami, láthatjuk magunk körül napra-nap, már önmagában is fölöttébb feltűnő cselekedet, figyelmet, esetenként döbbenetet kiváltó vállalkozás."                    (A legjelentősebb civil)


"Garbarekkel szegről-végről kollégák vagyunk, hisz magam is játszottam fúvós hangszeren, csak ő többre vitte: én a Szentpéter-kapui szociális otthon karácsonyi ünnepségén belesültem A csitári hegyek alatt című dalba, oszt' annyira megviselt, hogy odalett a zenei karrierem. Ám amikor felcsendült az Officium, nem bántam már egyáltalán azt a pillanatot: az első hangok evidensen azt mutatták, vagy így, vagy sehogy."                (Észak fok)


"Az egyik délelőtti csoporton is elegem lett abból, hogy folytonosan azt kérdezi a terapeuta tőlünk: "miért iszik?" Nézze, doktornő - válaszoltam-, a magunkfajta embereknek két örömforrás van az életében: a szesz és a szex. Ennyink maradt. A szesz is drága, de azt nem kell elvinni moziba, fodrászhoz legalább. Ezért iszunk, kezicsokólom. Foglalkozás után hosszan veregették a többiek a vállamat, milyen jól megfogalmaztam a lényeget. Még szép, gondoltam, mégiscsak író voltam valaha."


"A pszichiátria lakóiban az a közös, hogy az iváson túl általában semmijük sem maradt odakint. Nem várja őket senki, nincs hova menniük. Szeretnének kikerülni, csak nem tudják, hova menjenek; a kapun kilépve merre forduljanak. Itt bent nem kell szerepelniük, mindenki önmaga lehet. Ha kint vagyok, legtöbb tettem pótcselekvés, amiben átmeneti örömöt sem lelek."
                                                    (Ebből nem lehet kijönni) 


"a győzelemnek vereség az ára, kudarc a feltétele"               (A vereség lélektana)


"Azt a korszakomat éltem, amikor azt hiszi az ember, az élet egy permanens fáklyásmenet, melynek során eljutunk valahonnan valahová; kitűzzük a célokat, oszt' dzsavesz: az adott irányba folytonosan előre haladunk."                    (A siker apátiája)


"Meglett ember azért iszik, mert innia kell - az okok között többnyire félelem és a heveny undor, ritkábban az unalom játszik döntő szerepet, a végeredmény minőségét pedig az dönti el, ahogy józanon a késztetéssel, részegen pedig önnön részegségével - mint helyzettel és kihívással - bánni tud.


"Húszéves részegségek megható, szép példáit ismerem: a nagyapám például, hogy ne menjek messzire, a háborús események hatására 1944-ben kijózanodott egyszer egy rövidebb időre, de nem vált be ez az állapot, mert az ekkor írt cikkein tisztán kimutatható, ahogy feltámad a harag benne, az enyhén soviniszta önzés, az agresszió. Nagy ember volt, ép önkontrollal, úgyhogy mindezt látva sürgősen újra berúgott."              (A részegség sportértéke)


"A televízióban igényes kultúrát kereső nézői erőfeszítés jó ideje nem értelmezhető - a csatornák könnyű szívvel, egy emberként mondtak le róla, úgy tetszik, véglegesen, hogy a vizuális kutyaláncon tartott, szellemileg öntudatlan, mellesleg mélyen lenézett kedves nézőn túl egy grádiccsal műveltebb rétegeket is megszólítsanak."           (Miért ír az ember tévékritikát)


"Csak a lányos apák tudják, milyen nehéz ügy ez: hősnek lenni a szemében, amíg igényli, aztán összemenni, felszívódni, mint a kámfor, mikor már nem; mellette lenni amikor kell, de úgy, hogy észre ne vegye, később kilépni az életéből, majd visszanyerni a lovag felől barátilag, meg minden ilyenek. Oszt' még akkor sincs garancia."                  (Igazi hős) 


" Rajta már nem segít, hogy mindezt tudom. Hogy jelentős késéssel megadatott megsejtenem, mi miért történt, mit miért adott. Férgek közt fekszik lent, a vak sötétben, én meg élek itt a fényben, mégis ő az akire bármikor számíthatok. Belőle létezem, a szétporladt testét szipolyozom. S próbálok úgy élni, hogy én is az legyek majd: egy kiaknázható értékes halott."          
                                                                                                                   (A halott üzenete)


"Ki is merhet meszet venni, megesküdni arra, hogy őt nem fogja megcsapni a téboly, az őrület szele, vagy nem éri bármi más - infarktus, agyvérzés, baleset-; hogy nem csúszik meg bármi okból kifolyólag egyik napról a másikra generálisan, s a családi idillből, biztos munkahelyről egyszer csak az utcán találja magát, emelgetvén a kukafedelet? Melyikünk volna bátor mindenét feltenni rá, hogy nála sohasem rendülnek majd meg az alapok?"


"A boldogság az, fogalmaztam meg a tézist, ha nem fáj semmi, és sikerül az összeomlás pillanatát egészen addig kitolni, elhalasztanik, amíg eljön - természetes úton - a legvégső, az utolsó pillanat, s a történet végére kiteszi a pontot az exitus."                                  (Egy hajszálon múlik) 


"ez a zárt osztály a kinti világ tökéletes mása, csak itt jóval őszintébbek, s átláthatóbbak a viszonyok. -itt ugyanis senki nem bírja azt eladni, hogy a másiknál okosabb, mert a betegtársak egyszerűen elküldik a búsba, vagy ami még rosszabb: kinevetik. Senkinek sincs módja arra, hogy pökhendi, öntudatos, nagyképű állat legyen, mert felturbózott önbizalmát egyetlen legyintéssel leintik a többiek. Ott kint megvéd a pénz, a pozíció, a hatalom - ha rákérdeznek, mire vered magad oly nagyon, készen áll a válasz: én ügyvezető, én manager, én frakcióvezető, én tanácsadó, én bizottsági tag vagyok. Idebent ez abszolút, de senkit nem érdekel. Nem számít, hogy ki vagy, nem előny, hogy jó időben voltál jó helyen, hogy úgy döntöttek a haverok,  - akik nálad korábban értek a fazékhoz -, hogy neked is osztanak lapot. Egyáltalán nem számít a civil életed, hogy fent vagy-e az uborkafán éppen, vagy pont a porban bogarászol alatta. részegen. A gyógyszerosztáskor te is csak egy tétel vagy, mint a többiek."                                       (A pszichiátrián) 




"Ha valamire jók ezek a sorscsapások, elemi emberi drámák, léttragédiák, akkor pusztán arra, hogy mélységesen elszégyellje magát a tévé előtt a karosszékben az úgynevezett napi gondok, bajok hálójában vergődő emberek azon halmaza, amelyiknek sosem kellett efféle helyzetet megtapasztalnia. Hogy belássa, hogy nagy hirtelen rádöbbenjen: ehhez képest mik is az ő családi, munkahelyi, pszichés vagy bármilyen természetű gondjai. Hogy hol kezdődik az, amit valódi bajnak nevezhetünk. Mi az ehhez képest, ami a hétköznapokban - sokszor alig elviselhetően- őt körülveszi: a magas gázszámla, az emelkedő benzinárak, a bunkó főnöke, az ellopott kocsija, a neveletlen gyereke, a depressziója, az akadozó nemi élete, az alkoholista apja, a fájó dereka, hogy tízezer forint az aktuális összvagyona - bármi, ami olyannyira meg tudja keseríteni a mindennapjait. Hogy az ő oly hatalmasnak látszó gondjaival szemben fákon, dombtetőkön gubbasztani, s a mindent elsöprő, tengernyi áradatot nézni, majd az alkalmi szálláson a jövőn meditálni: az mit jelent. Az milyen lehet."                                   (Fákon, dombtetőn)



"Leginkább egy kórház kéne, nyilván, hogy leszedálják egy időre, míg a megújulást, újrakezdést hirdető körülmények tempójához némi haladékot kapva, erőt gyűjtve alkalmazkodik, feltéve, ha klinikán is nem ez az irtózatos pörgés lett időközben az uralkodó, s nem amputálnak, reszekálnak, műtenek meg, élesztenek újra annyi idő alatt újabban öt megriadt, ártatlan pácienst, míg régen egynek hoztak egy kacsát."                (Tavaszi ellenállás)


"A tapasztalat azt mutatja, a reggeli készülődés, a séró belövése, a hitvesi búcsúcsók, s az útra kelés ténye mögött éppenséggel egészen más napi terv, cél és ambíció munkál: a legális, vagy legalábbis elnézően jóváhagyott, totális és lehetőleg mielőbbi leittasodás ígérete."
                                                                           (Zöld erdőben jártam) 


"Annak, aki csaknem kizárólag okosnak mondható emberek körében tölti az életét, merthogy kollégái, barátai kilencvenöt százalékban értelmiségiek, feltétlenül előnyére válik, ha időnként kilép ebből a közegből, s másokkal is találkozva az úgynevezett valósággal szembesül."
                                                                           (Az egyszerű emberek)


"nem tűntek el, csupán kifinomultabbak, szervezettek lettek a kőkorszaki, félállati módszerek: kőbaltával agyonverni a fél falut, anélkül, hogy a lakosságot az okokról legalább már agyonverés közben értesítenék, vagy utasszállítóval lerombolni egy városrészt mindennemű követelés, fenyegetés nélkül - a belső késztetések, a technika, s a végeredmény szempontjából ugyanaz."
                                                                          (Szép, új világ)

"Nem is értik a gyerekei, miért akar most nagy hirtelen egyfolytában velük lenni - játszani, tanulni, focizni, úszni menni, mindegy, csak közösen -, mikor általában vacsoráig csak le-leszól a tetőtérből: tanuljatok, játsszatok. Azt hiszik, hogy a velük kapcsolatos lelkiismeret-furdalását kompenzálja ilyen látványosan - nem tudják, hogy ők segítenek: nem velük tesznek jót most éppen, hanem ők dobnak a tajtékos habokba biztos kézzel mentőövet."                  (Aztán persze)


"A tapasztalat azt mutatja, az újév hajnalán csak a laikus fogadkozik - az, akiben nem ért meg még az elhatározás, s mert bizonytalan önmagában, kell neki a dátum, hogy valami kapaszkodója legyen. Pedig az igazán nagy döntésekhez nem valami kerek dátum, kitüntetett nap, nevezetes időpont szükségeltetik, hanem, sajnos, igazi, mély kétségbeesés; páni félelem, jeges rémület. Valami villámcsapásszerű megvilágosodás: annak azonnali belátása -  teszem azt egy szürke, szeptemberi hétköznapon -, hogy ha továbbra is így csinálom, közelesen meg fogok dögleni."                                                                                                            (Zárszámadás)

"Egyik se jó, nem lehet kétséges: az álmokba, s a kiúttalan vekengésbe, a nagyot akarásba és az önként vállalt veszteslétbe előbb utóbb egyaránt belehülyülünk."                     (Újévi alapozás)


"Ez az ország civilek helyett álcázott pártkatonákkal van tele. A legnagyobb sértéssé vált a másiknak tulajdonított párthovatartozás, ideológiai szimpátia - bármi hevesebb vitában azonnal ez tolul a legsúlyosabb érvként az idegesen kelepelő szájra, ezt vágják egymás képébe a vitapartnerek. A csaló. a gengeszter, a korrupt, az erkölcstelen szinonimája lett, hogy emeszpés, meg fideszes"                                                                                                   (Minősített civilek)


2017. október 30., hétfő

Mikael Lindnord: Arthur


Mikael Lindnord: Arthur - The dog who crossed the jungle to find a home     - 274. oldal


értékelés, szerintem: ★☆☆☆☆



The heart-warming true story of an incredible rescue dog. 
When you are racing 435 miles through the jungles and mountains of South America, the last thing you need is a stray dog tagging along. But that's exactly what happened to Mikael Lindnord, captain of a Swedish adventure racing team, when he threw a scruffy mongrel a meatball one afternoon.
When they left the next day, the dog followed. Try as they might, they couldn't lose him - and soon Mikael realised that he didn't want to. Crossing rivers, battling illness and injury, and struggling through some of the toughest terrain on the planet, the team and the dog walked together towards the finish line, where Mikael decided he would save Arthur and bring him back to his family in Sweden, whatever it took.




Egyszer olvasható, semmi különös idéznivaló.

2017. szeptember 6., szerda

Haruki Murakami : De qué hablo cuando hablo de correr


Haruki Murakami : De qué hablo cuando hablo de correr        - 230 oldal

értékelés, szerintem: ★★★⭐⭐


En 1982, tras dejar el local de jazz que regentaba y decidir que, en adelante, se dedicaría exclusivamente a escribir, Haruki Murakami comenzó también a correr. Al año siguiente correría en solitario el trayecto que separa Atenas de Maratón, su bautizo en esta carrera clásica. Ahora, ya con numerosos libros publicados con gran éxito en todo el mundo, y después de participar en muchas carreras de larga distancia en diferentes ciudades y parajes, Murakami reflexiona sobre la influencia que este deporte ha ejercido en su vida y en su obra. Mientras habla de sus duros entrenamientos diarios y su afán de superación, de su pasión por la música o de los lugares a los que viaja, va dibujándose la idea de que, para Murakami, escribir y correr se han convertido en una actitud vital. Reflexivo y divertido, filosófico y lleno de anécdotas, este volumen nos adentra plenamente en el universo de un autor que ha deslumbrado a la crítica más exigente y hechizado a miles de lectores.






"La existencia de una máxima que dice que un auténtico caballero nunca habla de las damas con las que ha roto, ni de los impuestos que ha pagado es..., es una mentira como una catedral. De hecho, acabo de inventármela. Disculpen."


"Había un corredor que decía que, ya desde que empezaba de correr, y luego durante toda la carrera, no hacía más que rumiar para sus adentros una frase que le había enseñado su hermano, que también era corredor: Pain is inevitable. Suffering is optional, el dolor es inevitable, pero el sufrimiento es opcional, depende de uno. (...) Creo que estas palabras resumen de manera clara y concisa lo más importante de un maratón."


"Creo que Ernest Hemingway también escribió algo parecido, del estilo <<continuar es no romper el ritmo>>. Para los proyectos a largo plazo, eso es lo más importante."


"No sé por qué, pero, según parece, esto de las labores cotidianas es algo que aumenta con la edad."


"Lo importante es ir superándose, aunque sólo sea un poco, con respecto al día anterior."


"Las heridas incurables que recibe el corazón son la contraprestación natural que las personas tienen que pagar al mundo por su independencia."


"Es sólo mi opinión, pero en la vida, a excepción de esa época en la que se es realmente joven, deben establecerse prioridades. Hay que repartir ordenadamente el tiempo y las energías. Si, antes de llegar a cierta edad, no dejas bien instalado en tu interior un sistema como ése, la vida caba volviéndose monótona y carente de eje."


"La vida es esencialmente injusta. De eso no cabe la menor duda. Pero creo que incluso de las situaciones injustas es posible extraer lo que de <<justicia>> haya en ellas. Puede que ello cuesta tiempo y esfuerzo. Y puede que ese tiempo y ese esfuerzo sean en vano. Decidir si merece o no la pena intentar extraer eas <<justicia>> es algo que,por supuesto, queda al criterio de cada uno."

"<<EL MÚSCULO SE ADQUIERE CON DIFICULTAD Y SE PIERDE CON FACILIDAD. LA GRASA SE ADQUIERE CON FACILIDAD Y SE PIERDE CON DIFICULTAD>> . Es una verdad desagradable, pero es la verdad.


" porque el cuerpo, por más que se lo explicaques con palabras, no suele hacerte caso con facilidad. Y es que el del cuerpo es un sistema que aprende y funciona a base de práctica: sólo reconoce un mensaje, y lo comprende, tras haberle hecho sufrir de modo específico e intermitente. Con ello, llega a aceptar de buen grado (o quizá no tanto) el ejercício que se le haya encomendado."


"Una persona, sea quién sea, no puede ganar siempre. En la autopista de la vida no es posible circular siempre por el carril de adelantamiento."


"Hay algunos procesos que, hagas lo que hagas, no toleran los cambios. Eso creo yo. Y, si no tenemos más remedio que coexistir con ese tipo de procesos, lo único que podemos hacer es transformarnos (o deformarnos) nosotros mismos mediante perseverantes repeticiones e ir incorporando esos procesos hasta que formen parte de nuestra personalidad."

"Si tuviera que dejar de correr sólo porque estoy ocupado, sin duda no podría correr en mi vida. Y es que razones para seguir corriendo no hay más que unas pocas, pero, si es para dejarlo, hay para llenar un tráiler."

"Con la edad, uno va aprendiendo a apañarselas con lo que  tiene. Acabas sabiendo preparar fácilmente una comida decente (e ingeniosa) con lo que queda en el frigorífico."

"Y, aunque sea algo muy trivial, como se dice habitualmente: <<Si algo merece la pena, entonces merece poner en ello todo el empeño (e incluso a veces un poco más)>>"

"Los maratnes están para disfrutarlos. Si no, ¿qué sentido tendría que decenas de miles de personas se lancen a una carrera de cuarenta y dos kilómetros?"

"Pero la gran mayoría de los problemas a los que se enfrenta el mundo en la actualidad se imputan, en mayor o menor medida, al calentamiento global. Si caen las ventas en la industria de moda, si las olas arrastran una cantidad ingente de troncos hasta la costa, si se producen inundaciones, si se recrudece la sequía o si suben los precios al consumo, la responsabilidad se la lleva en su mayor parte el calentamiento global. Lo que necesita el mundo es un malvado concreto, con nombre y apellidos, al que poder señalar con el dedo y espetarle: <<La culpa es tuya!>>."

"La mayoría de las veces, el dolor físico es necesario para asimilar bien los fundamentos de las cosas."

"si nos ponemos a contar defectos y carencias, no acabaremos nunca, pero algo bueno tendremos también, y no hay más remedio que apañárnoslas e ir tirando con lo que tenemos."



Fekete István : Kele


Fekete István :  Kele   1970   - 277 oldal

értékelés, szerintem:   ★★★★★


Érdekes volt újraolvasni gyerekkorom egyik kedvencét. Mennyire mást mond egy könyv 30 évvel később! :-)


Megsebesül egy gólya, nem tarthat a többiekkel Afrikába. Hogyan veszi gondjába az ember, hogyan szokik össze a háziállatokkal, hogyan vészeli át a telet, milyen ösztönöket ráz fel benne a tavasz és a nyár – ezt mondja el vonzóan és költőien Fekete István, a természeti világ és falusi élet avatott ismerője. Nemcsak a vadon élő és ősidők óta emberhez szelídült állatok találkozásáról van szó azonban. Nemcsak a házőrző kutya, a csacsi és a ló meg a tehén tárgyalja meg életének apró-cseprő gondját és baját Kelével, a sérült szárnyú és következésképpen túlzottan érzékeny, szilajul gyanakvó gólyával. Itt az ember is a természet egészének szerves részeként él falusi környezetében. 




"Babona, persze hogy babona, ámbár lássa-e, mikor nekem foghajmával gyógyította öreganyám a lábam, az öreg doktor majdhogy tűzre nem tett bennünket, most meg kisütötték, hogy a foghajma mégiscsak orvosság. Úgy van az, tuggya, hogy amíg a szegényember tudja, addig babona, amikor meg a doktorok, akkor okosság. "


"az elmúlás lebegett felette reszkető, nagy, szürke szárnyával, és ilyenkor már szégyen, szokás, törvény - nincs semmi, csak parancs: küzdeni, verekedni, körömmel, foggal, csőrrel az utolsó pillanatig."


"... de ki kívánhatja a sok ostobától, hogy megértse a kevés okost?"


"Aki nem örül az utódoknak, annak pusztulnia kell. A szárnyaknak össze kell érni, Vahur, az én szárnyamnak, a fiaiménak, az akik utánuk jönnek. A vándorlást, a fészkeket ez köti össze, a Kis Fényt a Nagy Fénnyel, az utakat, melyeket berepülünk. Ezért nem félünk mi az elmúlástól, ami nincs is, hiszen a nemzedékek tovább repülnek, és bennük mi is."




Top 3