Ljudmila Ulickaja : Jákob lajtorjája

Ljudmila Ulickaja: Jákob lajtorjája       - 720 oldal

szerintem: ★★★★★  

A Jákob lajtorjája szerelmek regénye, hol jellegtelen, hol történelmi jelentőségű hétköznapok krónikája, szeszélyesen indázó családtörténet, sok-sok emlékezetes figurával, finom ívben kirajzolódó szerkezetű elbeszéléssel. A regény centrumában két ember egymás mellé állított sorsa áll. Az egyik Jakov Oszeckijé, a könyvek emberéé, a 19. század végén született értelmiségié, a másik pedig az unokájáé, az 1943-ban született Noráé, aki Ibsen hősnőjéről kapta a nevét, színházi tervezőművész, öntörvényű és tettre kész személyiség. „Találkozásukra” a 21. század elején kerül sor, amikor Nora végigolvassa a nagyszülei, Jakov nagypapa és Marija nagymama ifjúkori és felnőttkori levelezését, majd a KGB archívumában a nagypapa aktája is a kezébe kerül…

"a halál olyan félelmetes dolog, hogy legjobb nem is gondolni rá sohasem. Aki mindig a halálra gondol, az természetesen nem látja tovább az élet értelmét, sőt nem is az élet értelmét, hanem a hétköznapi kis dolgaink értelmét; az ilyen embernek fel kell kötnie magát. 

De az emberek nem akasztják fel magukat, vagyis a hétköznapi kis dolgoknak megvan az értelmük, vagyis nem kell a halálra gondolni. "

"Az idő elsimítja az emlékeket és új eseményeket hoz. 

Olyan szembeszökő ez az újsagcikkek alapján."

"A természetben nincs esztétika sem. Fizika, kémia, és különösen mechanika - van, de esztátika (és még néhány más diszciplina) nem létezik. Nincs osztályozás sem, nincs fontos vagy kevésbé fontos. Mindezt az ember hozta létre."

"Emlékezni kell rá, hogy a történelem megérti az érthetetlent."

"Nora sosem bírta felfogni, de mindig örült, amikor megérezte, hogy a lényeg nem csupán a nyelvben van, hanem egy másik világ es kultúra kepviselőjének egész gondolatmenetében..." 

"Így van ez mindig - élsz, látsz, olvasol, százszor is átfutod ugyanazt a helyet, és hirtelen mintha hályog hullana le a szemedről, a legkitaposotabb és oda-vissza bejárt helyen megtalálod azt, amit évek óta kerestél..." 

"Nora, fel életünkben gyűjtögetünk, fél életünkben selejtezünk. Az élet minden éve, mint egy tégla. Ötvenéves koromra olyan teher, hogy nincs erőm húzni."

".... Hogy is mondta Tengiz - fél életedben gyüjtögetsz, aztán elkezded szétosztogatni. Ez nem csak a Learre igaz. Mindenkire. Megtenni az ellentétes irányú mozdulatot, befejezni a ciklust: megszüntetni, sokféle tulajdonságra szert tenni, hatalomra, vagyonra, hírnévre, dicsőségre, tudásra, szokásokra. Szert tenni személyiségre, aztán ledobni magadrol az egészet. Magát a személyiséget is. Eljutni a teljes, az eredeti meztelenségig, az újszülött állapotig, az őseredetiségig." 

"Nincs semmi nehezebb az őszinteségnél"

"Ráadasul öngyilkossagot követett el, ami minden közelállóban otthagyja a bűnösség múlhatatlan érzését." 

"... minden országnak megvannak a maga kultúrális szokásai - egy amerikai naponta kétszer cseréli a pólóját, minden alkalommal lefürdik, amikor csak zuhanyzó közelébe kerül, az orosz ember pedig nemzedékről nemzedékre gőzfürdőben fürdött, hetenete egyszer, szombatonként, akkor váltott feherneműt is, sokan társbérletben laktak, ahol fürdőszoba se volt..."

"... Oroszországban bármelyik gyerek az ő korukban, a legszegényebb is, egy év alatt annyi könyvet olvas el, mint amennyit ők ketten a bátyjával együttvéve egész életükben se, és hogy minden tisztességes felnőtt annyi verset tud kivülről, mint amennyit itt az irodalomprofesszorok sem..." 

"Az emigració mindenkit levisz az utolsó létrafokra, ahonnan újra fel kell kapaszkodni..." 

"A banki munka... Tulajdonképpen nem bonyolult. Sose dolgoztam penzügyi vonalon, de ha egy hónap alatt gyorsan beletanultam a szakma részleteibe, akkor ez lényegében azt jelenti, hogy nincs is ilyen szakma." 

" A legjobb dolog az életben - a bonyolultság." 

"Közismert tény, hogy könnyebb szerencsésen férjhez menni tizenkilenc éves korban akárkihez, mint megoldani ezt a problémat harmincévesen, amikor már felfogja az ember, milyennek kell lennie a megfelelő partnernek." 

"volt narkósok és kágébések, mint ismeretes, nincsenek" 

"a színhaz ma is képes olyan dolgokról beszélni, amelyeket más módon nem lehet kimondani..."

"- Nora, az értelmet úgy kell kiásni. És gyakran nem is a meglevő szövegből, hanem önmagadből..." 

"Biztos vagy benne, hogy az evolúciónak e szakaszában nem jön létre egy új emberi nemzedék, valami szuperemberiség, amely hibrid termék lesz? Martha anyja például mar tíz éve pacemakerrel él, a szomszédunk, Jeremy műkézzel csepegteti a szemcseppeket, és hogy miféle robotokat keszítenek manapság, azt el sem tudom mesélni neked."

"Valószínűleg Vitaszjának igaza, nem, mindkettejüknek igazuk van - az emberiség átlépett valami láthatatlan határt, amelyet az emberek többsége egyszerűen meg sem érzett. Minket úgy tanítottak, hogy van a materiális világ, hogy az ember a természet koronája, pedig nem a koronája, hanem a gyermeke. Kétszaz évvel ezelőtt az evolucióelmélet botrányosnak számitott, ma pedig már az ember nemcsak hogy feltárta az evolúció mechanizmusát, hanem egyszer csak ő maga sem csupán terméke lesz, hanem a mérnöke is... " 

"Nora mosolygott, mert a rák isteni áldas volt, teljesen megszabadította a birtoklás vágyától..." 

"A szerelem árnya erősebb a magánal a szerelemnél... És tisztább. Az árnynak nincs birtoklási vágya."

"Nora, sokakkal ellentétben szerette a  hosszú repülőutakat, amikor az ember a seholban találja magát, valami elvont térben és bizonytalan időben, amikor egy pillanat alatt megszűnnek a kötelezettségek, az igéretek, minden elhalasztódik, a telefonhívások, a posta, a kérések, az ajánlatok és a panaszok nem jutnak el az emberhez, és csak lóg a levegőben, lebeg ég és föld között, föld és nap között, és kiesik a koordináták megszokott rendszeréből. Repül..."

"Férjnek és feleségnek együtt kell élnie, a házasság nem alapozódhat postabélyegekre" 

"Talán mindaz a rossz, amit elkövetünk, nem oldódik fel az időben, és ott lóg minden egyes újszülött fölött, aki előbukkan ebből a folyóból?" 

Ludmila Ulickaja: A lélek testéről

Ludmila Ulickaja: A lélek testéről     - 152 oldal

 szerintem: ★★★★★  

Ljudmila Ulickaja új elbeszéléseiben a hétköznapi és a megmagyarázhatatlan fonódik egymásba elválaszthatatlanul. Hősei idősödő, magányos figurák, akik megpróbálják rendezni a konfliktusaikat a haláluk előtt, és gyanakodva fogadják, ha kapnak még egy esélyt az élettől. Egy feleség, aki kizárólag almát hajlandó enni, miután elhagyják, egy anya, aki külföldi férjre vadászik a lányának a parkban, egy műszaki rajzoló, akire az utolsó pillanatban talál rá az új szerelem, egy bibliográfus, akinek az emlékezetéből lassan kihullanak a szavak. Ulickaja végtelen empátiával és páratlan emberismerettel rajzolja meg portréikat, történetei egyszerre vigasztalóak és felkavaróak. A figyelmes olvasó pedig még Enyedi Ildikó Testről és lélekről című Arany Medve díjas filmjére is találhat utalásokat az elbeszélésekben.

"-Tudod, nem vagyok meggyőződve róla, hogy létezik-e még egyáltalán értelmiség. De ha volt, akkor gondolom, úgy lehet a legpontosabban meghatározni, hogy olyan képzett emberekből álló réteg, akiknek a tevékenységét a közjó vezérli, nem pedig a kapzsiság..."

"Amikor az életen már nem volt mit tökéletesíteni, beköszöntött az öregség."

"És Alisza többet bízott erre a férfira, mint amennyit a nők ifjúkorukban szoktak - nem az életet, hanem a halált."

"Nem, a táj sosem foglalja magába az embert, nem arra gondolta el a természet a képet, hogy az ember ott toporogjon, ott hagyja a nyomait, a jelenléte, a tisztátalan lélegzése szemetét..."

"Első felesége, egy nőgyógyász, nem sokkal a válásuk előtt mondott neki egy mondatot, amelyet mind a mai napig nem felejtett el: csak egy patologikus személyiség képes patológusnak menni... Női butaság: Kogan elgondolása szerint a patológus a tiszta testiség papja, a lélektől elhagyott templom utolsó takarítója. Viszont Nyinocska, a második felesége könytáros volt, és magát az autopszia szót sem ismerte. Ami szintén nagyszerű volt."

"De hát köztudott, hogy a könyvtárakban, már a babiloniban vagy az alexandriaiban is, mindig egy különleges emberfajta dolgozott - akik számára a könyv maga az Úristen."

Ljudmila Ulickaja: Daniel Stein, tolmács

Ljudmila Ulickaja: Daniel Stein, tolmács    (2006)      - 503 oldal

értékelés, szerintem:   ★★★★★

„Én ​annyiszor kaptam ajándékba az életemet, hogy már nem is volt az enyém, és odaadtam. Mert már egyáltalán nem engem illetett. Értsd meg, én nem bánom, hogy szerzetesi fogadalmat tettem; igent mondtam, és Isten segedelmével életem végéig szerzetesként fogok élni.”

Daniel Stein, a lengyel zsidó menekült, aki szinte gyerekként a Gestapo tolmácsa lesz a megszállt Litvániában, közben életét kockáztatva zsidókat szöktet a gettóból, aztán partizánnak áll, majd a háború után egy krakkói kolostorban szerzetesi fogadalmat tesz, hogy néhány év múlva Izraelbe utazzon; föltett szándéka, hogy ott az őskeresztény közösségek mintájára föléleszti Jakab, az Úr testvére egyházát. Egész élete csupa hit, csupa szeretet, csupa szolgálat. Ám egy idealistának a Szentföldön sincs könnyű dolga, a világ mindenütt a maga módján bánik az idealistákkal…

Keresztények, zsidók, arabok, hívők és hitetlenek, boldogtalanok és megszállottak – Ulickaja kimeríthetetlennek tűnő fantáziával és emberismerettel népesíti be regényében a Daniel Steint körülvevő világot a huszadik század második felének történelmi forgatagában és hétköznapjaiban. Ulickaja lebilincselően mesél, a mese azonban nem fedi el a nyugtalanító kérdéseket sem. És az író válasza mindig egy hős sorsa: ezúttal Daniel testvéré, aki tolmácsként „nyelveken szól”, emberként fáradhatatlanul keresi és meg is találja a fényt – önmagában is, a világban is.

"Mindig azon ironizált, hogy nincs az a talmudista, aki annyit elmélkedne az Úristenről, mint ő, a hitetlen materialista."

"Mert szerintem a hatmillió elföldelt zsidó a legfőbb bizonyíték rá, hogy nincsen semmilyen jóisten. Jó, tegyük fel, hogy ez mindenkinek a magánügye, hogy mit gondol Istenről. De a bátyám, ha már annyira kell neki az az Isten, mért a keresztény Istent választotta? És különben meg hány isten van – egy, kettő, négy? Ha már választani kell, logikus, hogy egy zsidó a zsidó Istent válassza. De megmondom becsületesen, ha arra gondolok, ami akkor volt – mi különbözteti meg az Istent az ördögtől?"

"Tudod, igazad van – nehéz olyan családban élni, ahol nincs megértés. Csak a helyzet az, kedves Alon, hogy ez a folyamat kölcsönös, ők nem értenek meg téged, te viszont nem érted meg őket. A mi világunkban amúgy is sok probléma van a megértéssel: nagyjából senki nem ért meg senkit. Sőt, inkább úgy mondanám, hogy az ember saját magát sem érti"

„Az ember nem érti meg a természetet (…) süket arra a nyelvre, amelyen a természet napnál világosabban közli vele, hogy kárt, fájdalmat okoz a Földnek, és esetleg végképp megsemmisíti. És a legfőbb értetlenség – az ember nem érti Istent, nem érti, amit Ő a közismert szövegekkel, a csodákkal, a kinyilatkoztatásokkal, az emberiségre időről időre rázúduló természeti katasztrófákkal sugallni szeretne.

Nem tudom, miért van ez. Talán azért, mert a mai ember nem „megérteni” akar, hanem győzni, uralkodni, fogyasztani.”

"Azt akarom mondani neked, hogy a háború, akár a börtön vagy egy súlyos betegség – nagy csapás. Az emberek szenvednek, elveszítik szeretteiket, odalesz a kezük-lábuk és még sok minden, és ami a legfontosabb: a háborútól senki nem lesz jobb ember. Ne hallgass azokra, akik azt mondják, hogy a háború megacélozza a férfit, hogy a háborútól az emberek jó irányba változnak. Inkább úgy van: nagyon jó emberek a háborútól sem lesznek rosszabbak, de nagy általánosságban az emberek a börtönben és a háborúban elveszítik emberi arcukat."

"De ha a múltat töröljük az emlékezetünkből, hogy a gyermekeink emlékezetét ne terheljük ama régi borzalmakkal, akkor a jövővel szemben követünk el bűnt."

"A tömegideológiák felszabadítják az embert az erkölcsi kötelezettségek alól."

"Mit szoktak csodának nevezni? Azt, amit azelőtt senki sem látott, ami soha nem történt meg? Azt, ami kívül esik a tapasztalataink körén? Ami ellent mond a józan észnek? Ami valószínűtlen, vagy olyan ritkán fordul elő, hogy a megtörténtének nincs tanúja? … Tapasztalataim alapján azt tudom mondani: a csodának az az ismérve, hogy Isten teszi. Ez azt jelenti, hogy aki nem hisz, azzal nem történnek csodák? Nem jelenti azt. Mert a nem hívő embernek úgy működik az agya, hogy úgyis természeti okokkal, a valószínűségelmélettel vagy a szabály alóli kivételekkel fogja magyarázni a csodát. A hívő ember számára a csoda Isten beavatkozása az események természetes menetébe, a hívő ember örömöt érez és eltelik hálával, amikor csoda történik."

"A lengyel nők és a gyerekeik, aztán a magyarok, a románok és a többiek, akik saját „nemzeti” otthonaikban nem érezték jól magukat, de még ragaszkodnak a „saját” otthoni hagyományaikhoz, itt, az új országban nagy nehézségek árán képesek csak kulturálisan asszimilálódni."

"Az egyház mindig a saját ethnoszában él, nem lehet mindenkire ráerőltetni a római interpretációt."

"Az univerzalitás a helyi szabadságban rejlik!"

"Többnyire nem szoktam tudni, mi az, hogy hangulat, egy elfoglalt embernek luxus, hogy ilyen-olyan hangulata legyen."

"A nők többet szenvednek a szerelemben. Talán többet is kapnak benne."

"Az élet elől sose lehet kitérni, az elveszi a magáét."

"Ha nem tudsz változtatni rajta, tűrjed."

"De én annyiszor kaptam ajándékba az életemet, hogy már nem is volt az enyém, hát odaadtam. Mert már egyáltalán nem engem illetett."

"csak a lélekben szabad emberek tudnak magukon nevetni, meg hagyni, hogy mások nevessenek rajtuk."

"Az a tudás, amely mögött nincs személyes erőfeszítés és személyes izgalom, holt tudás. Csak amit az ember saját fején átszűr, válik saját kincsévé."

"Ahogy Nagy Szent Gergely egyházatya mondta: Ha az igazság botrányt kelthet, inkább legyen botrány, mint hogy megtagadjuk az igazságot!"

"Neuhausról mesélik azt a sztorit, hogy a beszélgetésen egy lánytól megkérdezte, hány kanonikus evangélium van. A lány nem tudta. Neuhaus nem is kérdezett többet, aláírta neki az indexet. És amikor megkérdezték tőle, hogy miért, azt felelte: Miért ne, összesen egy kérdést nem tudott!"

"az USA felel meg legjobban az általam optimálisnak tekintett állampolgári-területi államszerveződési elvnek. Egyebekben – ugyanaz a világszemétbánya."

"Minden következetes vallásos nevelés kitermeli a más nézetet vallók elutasítását. Csak az általános kulturális integráció, a vallási szférának a magánéletbe való utalása képes olyan társadalmat formálni, ahol minden polgár egyenlő jogokkal rendelkezik."

"A tudatunk úgy működik, mintha nem volnának megoldhatatlan feladatok. Ha van feladat, kell lennie megoldásnak. Csak a matematikusoknál van mentő formula – a feladatnak az adott paraméterekkel nincs megoldása."

"Vannak dolgok, amelyekkel meg kell tanulni együtt élni, és zárójelbe tenni őket, nem pedig megoldani."

"Milyen jó ez az egy nemzedéknyi távolság: az ember még jelen van, de már nem ő a főszereplő, már nem csak a biológiával törődik. És látja a magasztos eseményt – a kisded megjelenését. Képződik egy új világ, egy új kozmikus buborék, amelyben minden vissza fog tükröződni. Fintorog, mozgatja az ujját, rugdos a kis lábával, és még nem gondol arra a sok szájtépésre, ami minket annyira leköt: az élet értelme, például. Őneki az emésztés az élet értelme."

"Abban az évben csak egyetlen hely volt a kolostorba igyekvő novíciusok számára. Két aspiráns jelentkezett – én és a helybéli színház egy fiatal színésze. A kolostorfőnök engem választott, mondván, én zsidó vagyok, nekem sokkal nehezebb lesz megtalálnom a helyem az egyházban. Igaza lett – a másik aspiráns arra az egy helyre Karol Wojtyla volt. Ő kétségtelenül megtalálta a helyét az egyházban."

"A Biblián és az Újszövetségen kívül van még egy könyv, amiben szintén tudnunk kell olvasni – minden egyes ember életének a könyve, ami kérdésekből és válaszokból áll. A válaszok rendszerint nincsenek meg előre. De ha egy kérdés helyesen van föltéve, rendszerint megjön rá a válasz is. Csak az külön művészet, hogy az ember el is tudja olvasni."

"Más részről értem én, hogy az anyám teljességgel vallásos alkat, az ő hite a kommunizmusban szilárdabb volt, mint az enyém az Úr Jézus Krisztusban."

"Ruvim ingerülten azt felelte, hogy ha Wojtyla tehetséges színész lett volna, nem kellett volna szerzetesnek mennie"

"a színészet lehetőséget ad arra, hogy az ember a problémáit ne direkt módon, hanem sajátos ravaszsággal, játékosan oldja meg."

"Meg az is miféle betegség, hogy sérv? Nem hoz halált, sőt még szenvedést sem, csak kényelmetlenséget okoz, és semmi értelme. Pedig a halál előtt milyen jó a fájdalmas betegség, a megtisztulás, a fölkészülés."

"Kedvenc mondása, hogy ő is meg én is nagyon pontos emberek vagyunk, de én németül, ő meg zsidóul pontos. A kérdésemre, hogy mi a különbség? – azt feleli: a németek időre érkeznek, a zsidók meg amikor kell!"

"Nagyon fontos, hogy a benned levő „Én” zsugorodik, csökken, kevesebb helyet foglal, és ettől több hely marad a szívedben Isten számára. Egyébként is helyes, hogy az évek múlásával az ember egyre kevesebb helyet foglaljon el. Persze nem magamról beszélek, mert én egyre kövérebb vagyok."

"Az értelem fénye vonzóbb mint az ablakon túli fény. Ahogy Puskin írta: „Uram, ne vedd el ép eszem, inkább a munka, küzdelem, bot és tarisznya kell.” "

"tökéletesen mindegy, miben hisz az ember, csak az nem mindegy, hogyan viselkedik."

Ljudmila Ulickaja: Imágó

Ljudmila Ulickaja: Imágó (Зеленый шатер , 2011) - 620 oldal

értékelés, szerintem: ★★★★★

Ljudmila ​Ulickaja legújabb regényében három jó barát – egy zenész, egy költő és egy fotográfus – életsorsán keresztül mutatja be a Sztálin halálától a Gorbacsov-féle „peresztrojkáig" terjedő időszak, az „olvadás" és a „pangás" korszakának hétköznapjait. A történet középpontjában e három évtized szovjet történelmének ellenzéki törekvései állnak: konspirációk, illegális kiadványok terjesztése, csempészése, kényszerű külső és belső emigrációba vonulás – a korszak politikai életének tipikus eseményei. Az Ulickajától megszokott szövevényes történetből kibontakoznak a szovjet diktatúra elleni küzdelem mindennapjai; megtudhatjuk, miként őrizhető meg ilyen körülmények között az ember személyisége, anyagi és szellemi függetlensége, vagy épp miként semmisíti meg a rendszer azokat, akik szembeszállnak a hivatalos ideológiával.

A regényben metaforaként megjelenő biológiai fogalom, az imágó, a rovar kifejlett állapotát jelenti. A rovartan ismer olyan ritka eseteket, amikor a rovar, anélkül, hogy végső fejlődési stádiumát elérné, bábállapotban ivaréretté válik, és önmagához hasonló bábokat hoz létre. Ulickaja az imágó metaforájának segítségével próbálja megfejteni, hogy a XX. század második felének embere miként képes – ha képes egyáltalán – a szó erkölcsi értelmében is felnőtté válni.

A történelmi események és a biológiai jelenség párhuzamával megmutatja, hogy ugyanaz az esemény vagy életsors hogyan válik egyszerre emelkedetten tragikussá és bohózatba illően komikussá. Az Imágó Ljudmila Ulickaja alighanem legkomolyabb, egyben legmulatságosabb könyve.

"Az irodalom a legeslegjobb, ami az emberiség tulajdona. A költészet az irodalom lelke, a legmagasabb rendű koncentrációja mindannak a nagyszerű dolognak, ami csak a világban és az emberben létezik. A lélek egyetlen tápláléka. És csak maguktól függ, hogy emberekké válnak-e, vagy megmaradnak állati szinten."

"Puskin kimondott egy nagy gondolatot: a zsenialitás és a gonoszság nem fér meg egy emberben."

"Minden korszakból ki kell szakadni, ki kell ugrani, nem adni meg neki a lehetőséget, hogy elnyelje az embert."

"Az irodalom az egyetlen dolog, amely segít az embernek a túlélésben, abban, hogy megbékéljen a korával"

"Most, mikor a kamaszodó srácokon gondolkodott, arra döbbent rá, milyen hasonlóak a bennük lejátszódó folyamatok ahhoz a metamorfózishoz, amely a rovarokra jellemző. 

   Ezek az oktondi gyerekek, ezek az emberi lárvák elfogyasztanak minden élelmet, amit az ember eléjük lök, elszopogatnak, elrágcsálnak, lenyelnek sorban minden benyomást, aztán bebábozódnak, és a bábon belül minden elrendeződik a szükséges módon - kialakulnak a reflexek, a készségek, a világról alkotott elsődleges elképzelések. De mennyi ilyen báb elpusztul anélkül, hogy elérné a fejlődés utolsó fázisát, anélkül, hogy kibomlana, hogy lepkévé alakulna. Anima, anima, lelkecske... Színes, repülő, rövid életű de gyönyörű. És mennyi megmarad lárvának, és él így a haláláig anélkül, hogy tudná, a felnőttkora nem érkezett el. "

" - Miska, azt te is csak elismered, hogy bábok, kifejletlen emberek, kamaszok társadalmában élünk, akik felnőtteknek álcázzák magukat.

- Ebben van valami. Gondolkodom rajta. "

"De nem ők, ezek a művelt orvosok, pszichológusok és mérnökök hozták-e létre aztán az emberek kiirtásának és hasznosításának lehető legracionálisabb rendszerét a Harmadik Birodalomban? A felhalmozott tudás nem segítette elő az erkölcsi éretté válást."

"Az erkölcsi érés az ember ugyanolyan törvényszerű sajátosságának tűnt számára, mint a vele párhuzamosan zajló biológiai. Csakhogy ez az ébredés különféleképpen megy végbe, és az egyén beállítottságától és egyéb okoktól függően erőteljesen változó lehet. Feltételezése szerint az erkölcsi ébredés vagy az erkölcsi "iniciáció" a fiúknál tizenegy és tizennégy éves koruk közt zajlik le, általában sajátos, kellemetlen körülmények közepette: olyanokról lehet szó mint valamely szerencsétlenség vagy boldogtalan családi élet, a saját vagy a hozzá közel álló  emberek értékének csökkenése, vagy valamely közeli rokon elvesztése. Egyszóval a lelket felforgató, felébresztő esemény. Minden embernek megvan a maga "fájó pontja", és éppen ebből kiindulva kezdődik el az egyén személyes forradalma."

"Viktor Juljevicsnek az is eszébe ötlött, hogy a lutheránusoknál és az anglikánusoknál éppen ebben az életkorban történik meg a konfirmáció, vagyis a hit "megerősítése", tudatos elfogadása, a zsidó fiúk ekkor esnek át a bar micván, vagyis a felnőttek közösségébe való befogadáson, a muzulmánoknál pedig ekkor történik meg a körülmetélés. Vagyis kiderült, hogy a vallási közösségek különös jelentőséggel ruházzák fel a gyerekkorból a felnőttkorba való átmenet állapotát, miközben az ateista világ teljességgel elveszítette tudását erről a fontos mechanizmusról. "

"Egyáltalán nem értem ezt a bölcsészszenvedélyt. Egy dolog könyveket olvasni, megérteni, mit írnak, gyönyörködni bennük, de minek ebből az élvezetből szakmát csinálni?"

"Antonyina Naumovna kedvelte a mindenféle külföldi háztartási apróságokat, de képes volt rá, hogy helyükre tegye az amcsikat:

- Oroszországban minden erő, a tudósok minden intellektuális erőfeszítése az űrhajóépítésre, az atomreaktorokra megy el, ezek meg itt konzervnyitókon agyalnak. Különben jó kis konzervnyitók, nem mondok én rájuk semmi rosszat..."

"A világot a szerelem és az éhség irányítja - ez rettenetes közhely, de úgy látszik, mégis így van. "

"A zene nem más, mint kvintesszencia, a végletekig összesűrített közlés, az, ami kívül esik a hallásunkon, az érzékelésünkön, a tudatunkon. A platonizmus legfelső foka, az égből alászálló ideák a maguk tiszta formájában."

"Sokak számára a könyv az élet tanítómesteréből az élet helyettesítőjévé vált."

"Vera Szamuilova úgy hitt a hormonokban, mint az Úristenben. A világ minden problémáját megoldotta volna az adrenalin, a tesztoszteron és az ösztrogén segítségével."

"- Tudod, Oljusa, bármelyik álláspont elbutít. Nem lehet csak egyetlen lábon állni. Az ott csak egy hokedli, de még annak is négy lába van!"

"Lehet, hogy a világot megváltja a szépség vagy az igazság vagy valami más gyönyörű faszság, de a félelem akkor is mindennél erősebb, a félelem mindent megöl, a szépséget is még embrionális állapotában, a szépségesnek, a bölcsnek, az örökkévalónak minden csíráját..."

"Jaj, mindentű megszabadítottak a drágák: előbb a fődtű, aztán az uramtú, aztán a gyerekektű, a tehénkémtű, a baromfitú...Most megszabadítanak a vodkátú, oszt teljes lesz a szabadság..."

"Létezik olyan, hogy önvédelmi ösztön. Van olyan is, hogy anyai ösztön, amely arra készteti az anyát, hogy megóvja gyermekét. De nincsen olyan, hogy a társadalmi igazságosság ösztöne! A lelkiismeret a túlélés ellenében hat"


"De mit kezdjünk a barátsággal? Semmilyen alapösztön nem támasztja alá. A világ összes fikozófusa (természetesen férfiak, filozófusnőt Piama Gajdenkóig nem ismert a világ, hacsak nem számítjuk ide a legendás Hüpatiát) a barátságot az értékek hierarchiájában a legmagasabb szintre helyezi. Arisztotelész bámulatos meghatározását adja, amely mind a mai napig kifogástalannak látszik, ellentétben több más gondolatával, amelyek a nevetségességig elavultak. Tehát: "A barátság - specifikusan emberi jelenség, amelynek magyarázatát és célját nem a természet törvényeiben vagy a transzcendens Jóban kell keresni, hanem amely kívül kerül az empirikus lét határain."
Ily módon a barátságot a természet nem feltételezi, nincs semmilyen célja, és teljes egészében a rokon lélekre találás a lényege, vagyis hogy megosszuk vele az élményeinket, a gondolatainkat, egészen odáig, hogy "az életemet is odaadnám a barátomért". Ezért a boldogságért azonban a barátságot annak az egyetlen saját életnek az idejével kell táplálni: hol el kell menni a barátoddal járni egyet, mondjuk, a Rozsgyesztvenszkij bulváron, meginni vele egy sört, még akkor is, ha te más italokat kedvelsz jobban, viszont a barátod a sört szereti, el kell menni vele a nagymamája születésnapjára, ugyanazokat a könyveket kell olvasni, ugyanazt a zenét hallgatni, hogy végül is létrejöjjön az a kicsi, zárt és meleg tér, ahol a tréfát már félszavakból is értik, a véleménycsere egy pillantással megtörténik, és a kölcsönviszony a barátok közt olyan intim, amilyet a másik nem képviselőjével nem lehet elérni. Ritka kivételektől eltekintve."