Ljudmila Ulickaja: Imágó

Ljudmila Ulickaja: Imágó (Зеленый шатер , 2011) - 620 oldal

értékelés, szerintem: ★★★★★

Ljudmila ​Ulickaja legújabb regényében három jó barát – egy zenész, egy költő és egy fotográfus – életsorsán keresztül mutatja be a Sztálin halálától a Gorbacsov-féle „peresztrojkáig" terjedő időszak, az „olvadás" és a „pangás" korszakának hétköznapjait. A történet középpontjában e három évtized szovjet történelmének ellenzéki törekvései állnak: konspirációk, illegális kiadványok terjesztése, csempészése, kényszerű külső és belső emigrációba vonulás – a korszak politikai életének tipikus eseményei. Az Ulickajától megszokott szövevényes történetből kibontakoznak a szovjet diktatúra elleni küzdelem mindennapjai; megtudhatjuk, miként őrizhető meg ilyen körülmények között az ember személyisége, anyagi és szellemi függetlensége, vagy épp miként semmisíti meg a rendszer azokat, akik szembeszállnak a hivatalos ideológiával.

A regényben metaforaként megjelenő biológiai fogalom, az imágó, a rovar kifejlett állapotát jelenti. A rovartan ismer olyan ritka eseteket, amikor a rovar, anélkül, hogy végső fejlődési stádiumát elérné, bábállapotban ivaréretté válik, és önmagához hasonló bábokat hoz létre. Ulickaja az imágó metaforájának segítségével próbálja megfejteni, hogy a XX. század második felének embere miként képes – ha képes egyáltalán – a szó erkölcsi értelmében is felnőtté válni.

A történelmi események és a biológiai jelenség párhuzamával megmutatja, hogy ugyanaz az esemény vagy életsors hogyan válik egyszerre emelkedetten tragikussá és bohózatba illően komikussá. Az Imágó Ljudmila Ulickaja alighanem legkomolyabb, egyben legmulatságosabb könyve.

"Az irodalom a legeslegjobb, ami az emberiség tulajdona. A költészet az irodalom lelke, a legmagasabb rendű koncentrációja mindannak a nagyszerű dolognak, ami csak a világban és az emberben létezik. A lélek egyetlen tápláléka. És csak maguktól függ, hogy emberekké válnak-e, vagy megmaradnak állati szinten."

"Puskin kimondott egy nagy gondolatot: a zsenialitás és a gonoszság nem fér meg egy emberben."

"Minden korszakból ki kell szakadni, ki kell ugrani, nem adni meg neki a lehetőséget, hogy elnyelje az embert."

"Az irodalom az egyetlen dolog, amely segít az embernek a túlélésben, abban, hogy megbékéljen a korával"

"Most, mikor a kamaszodó srácokon gondolkodott, arra döbbent rá, milyen hasonlóak a bennük lejátszódó folyamatok ahhoz a metamorfózishoz, amely a rovarokra jellemző. 

   Ezek az oktondi gyerekek, ezek az emberi lárvák elfogyasztanak minden élelmet, amit az ember eléjük lök, elszopogatnak, elrágcsálnak, lenyelnek sorban minden benyomást, aztán bebábozódnak, és a bábon belül minden elrendeződik a szükséges módon - kialakulnak a reflexek, a készségek, a világról alkotott elsődleges elképzelések. De mennyi ilyen báb elpusztul anélkül, hogy elérné a fejlődés utolsó fázisát, anélkül, hogy kibomlana, hogy lepkévé alakulna. Anima, anima, lelkecske... Színes, repülő, rövid életű de gyönyörű. És mennyi megmarad lárvának, és él így a haláláig anélkül, hogy tudná, a felnőttkora nem érkezett el. "

" - Miska, azt te is csak elismered, hogy bábok, kifejletlen emberek, kamaszok társadalmában élünk, akik felnőtteknek álcázzák magukat.

- Ebben van valami. Gondolkodom rajta. "

"De nem ők, ezek a művelt orvosok, pszichológusok és mérnökök hozták-e létre aztán az emberek kiirtásának és hasznosításának lehető legracionálisabb rendszerét a Harmadik Birodalomban? A felhalmozott tudás nem segítette elő az erkölcsi éretté válást."

"Az erkölcsi érés az ember ugyanolyan törvényszerű sajátosságának tűnt számára, mint a vele párhuzamosan zajló biológiai. Csakhogy ez az ébredés különféleképpen megy végbe, és az egyén beállítottságától és egyéb okoktól függően erőteljesen változó lehet. Feltételezése szerint az erkölcsi ébredés vagy az erkölcsi "iniciáció" a fiúknál tizenegy és tizennégy éves koruk közt zajlik le, általában sajátos, kellemetlen körülmények közepette: olyanokról lehet szó mint valamely szerencsétlenség vagy boldogtalan családi élet, a saját vagy a hozzá közel álló  emberek értékének csökkenése, vagy valamely közeli rokon elvesztése. Egyszóval a lelket felforgató, felébresztő esemény. Minden embernek megvan a maga "fájó pontja", és éppen ebből kiindulva kezdődik el az egyén személyes forradalma."

"Viktor Juljevicsnek az is eszébe ötlött, hogy a lutheránusoknál és az anglikánusoknál éppen ebben az életkorban történik meg a konfirmáció, vagyis a hit "megerősítése", tudatos elfogadása, a zsidó fiúk ekkor esnek át a bar micván, vagyis a felnőttek közösségébe való befogadáson, a muzulmánoknál pedig ekkor történik meg a körülmetélés. Vagyis kiderült, hogy a vallási közösségek különös jelentőséggel ruházzák fel a gyerekkorból a felnőttkorba való átmenet állapotát, miközben az ateista világ teljességgel elveszítette tudását erről a fontos mechanizmusról. "

"Egyáltalán nem értem ezt a bölcsészszenvedélyt. Egy dolog könyveket olvasni, megérteni, mit írnak, gyönyörködni bennük, de minek ebből az élvezetből szakmát csinálni?"

"Antonyina Naumovna kedvelte a mindenféle külföldi háztartási apróságokat, de képes volt rá, hogy helyükre tegye az amcsikat:

- Oroszországban minden erő, a tudósok minden intellektuális erőfeszítése az űrhajóépítésre, az atomreaktorokra megy el, ezek meg itt konzervnyitókon agyalnak. Különben jó kis konzervnyitók, nem mondok én rájuk semmi rosszat..."

"A világot a szerelem és az éhség irányítja - ez rettenetes közhely, de úgy látszik, mégis így van. "

"A zene nem más, mint kvintesszencia, a végletekig összesűrített közlés, az, ami kívül esik a hallásunkon, az érzékelésünkön, a tudatunkon. A platonizmus legfelső foka, az égből alászálló ideák a maguk tiszta formájában."

"Sokak számára a könyv az élet tanítómesteréből az élet helyettesítőjévé vált."

"Vera Szamuilova úgy hitt a hormonokban, mint az Úristenben. A világ minden problémáját megoldotta volna az adrenalin, a tesztoszteron és az ösztrogén segítségével."

"- Tudod, Oljusa, bármelyik álláspont elbutít. Nem lehet csak egyetlen lábon állni. Az ott csak egy hokedli, de még annak is négy lába van!"

"Lehet, hogy a világot megváltja a szépség vagy az igazság vagy valami más gyönyörű faszság, de a félelem akkor is mindennél erősebb, a félelem mindent megöl, a szépséget is még embrionális állapotában, a szépségesnek, a bölcsnek, az örökkévalónak minden csíráját..."

"Jaj, mindentű megszabadítottak a drágák: előbb a fődtű, aztán az uramtú, aztán a gyerekektű, a tehénkémtű, a baromfitú...Most megszabadítanak a vodkátú, oszt teljes lesz a szabadság..."

"Létezik olyan, hogy önvédelmi ösztön. Van olyan is, hogy anyai ösztön, amely arra készteti az anyát, hogy megóvja gyermekét. De nincsen olyan, hogy a társadalmi igazságosság ösztöne! A lelkiismeret a túlélés ellenében hat"


"De mit kezdjünk a barátsággal? Semmilyen alapösztön nem támasztja alá. A világ összes fikozófusa (természetesen férfiak, filozófusnőt Piama Gajdenkóig nem ismert a világ, hacsak nem számítjuk ide a legendás Hüpatiát) a barátságot az értékek hierarchiájában a legmagasabb szintre helyezi. Arisztotelész bámulatos meghatározását adja, amely mind a mai napig kifogástalannak látszik, ellentétben több más gondolatával, amelyek a nevetségességig elavultak. Tehát: "A barátság - specifikusan emberi jelenség, amelynek magyarázatát és célját nem a természet törvényeiben vagy a transzcendens Jóban kell keresni, hanem amely kívül kerül az empirikus lét határain."
Ily módon a barátságot a természet nem feltételezi, nincs semmilyen célja, és teljes egészében a rokon lélekre találás a lényege, vagyis hogy megosszuk vele az élményeinket, a gondolatainkat, egészen odáig, hogy "az életemet is odaadnám a barátomért". Ezért a boldogságért azonban a barátságot annak az egyetlen saját életnek az idejével kell táplálni: hol el kell menni a barátoddal járni egyet, mondjuk, a Rozsgyesztvenszkij bulváron, meginni vele egy sört, még akkor is, ha te más italokat kedvelsz jobban, viszont a barátod a sört szereti, el kell menni vele a nagymamája születésnapjára, ugyanazokat a könyveket kell olvasni, ugyanazt a zenét hallgatni, hogy végül is létrejöjjön az a kicsi, zárt és meleg tér, ahol a tréfát már félszavakból is értik, a véleménycsere egy pillantással megtörténik, és a kölcsönviszony a barátok közt olyan intim, amilyet a másik nem képviselőjével nem lehet elérni. Ritka kivételektől eltekintve."