Darvasi László: Virágzabálók

Darvasi László: Virágzabálók ,     - 673 oldal

értékelés, szerintem: ★★★★☆

Darvasi ​László nagyregénye egyszerre teremt magyar és közép-európai mítoszt, alföldi veszedelmes viszonyokat, tündérmesét és haláltáncot. Árad itt minden – tűzvész, árvíz és forradalom, szerelem és csalódás. Testet ölt egy nő, Pelsőczy Klára, akinek tenyere közepén folt piroslik („angyal lábnyoma lehet, odaszállt, amikor születtél, táncolt a te kicsi tenyereden”), valamint három férfi – Imre, Péter és Ádám –, akik hol izzó szenvedéllyel, hol önkínzó odaadással, hol bohém széptevéssel próbálják egyszer és mindenkorra meghódítani Klárát. Ott van egy nem akármilyen doktor, Schütz bácsi, és egy fűmuzsikus, aki évszázadok óta zenél egy fűszálon, meg az ő kompániája, Mama Gyökér, Féreg úr és Levél úr. 

Előtűnik egy tizenkilencedik századi magyar város, Szeged, ahol együtt élnek magyarok, németek, szerbek, zsidók és cigányok, s amelyet hol ékesít és éltet, hol pedig áradásaival pusztít el folyója, a Tisza. 1848-ban itt is föllángol a forradalom, véres ütközetek zajlanak, majd az idegen elnyomás süket csöndet kényszerít a városra. Ahol valaki megszállottan virágokat ültet, hogy ott is levelek és szirmok nőjenek, ahol senki nem várja, senki nem akarja. És történetek, legendák, mesék. Szavakból, sóhajokból, nevetésekből formálódó, olykor délibábos, olykor nyomasztóan súlyos építmények drámák és komédiák, sorsok és pusztulások. Az áradás ellenállhatatlan.

.

"Hát nem tudod, hogy az fáj a legjobban, amikor sehogyan sem akar fájni?"

"Akit szeretünk attól kérünk. Ha nagyon szeretjük, sokat kérünk. Akit nem szeretek, attól nem kell semmi, suttogott Klára. Akit szeretünk, attól mindent elkérünk!"

"Azzal is hazudunk, amikor nem mondunk el mindent. Azzal is hazudunk, amikor megfelezzük az igazságot."

"Az ember a saját titkainak sem föltétlenül tudója. Olykor a saját titkunkat se mi mondjuk el. De vigasztaljon, fiam, hogy elbeszélik mások."

"De az emlékeidet nem te hívod, jönnek kéretlenül, rád törnek, segítenek, szorongásodat kérik, és nem érted, miért ez vagy az a kép akar tőled valamit. Nem lesz hatalmad fölöttük, ha folyvást beszélsz róluk, akkor sem."

""Az igazság sem szent, jegyezte meg Imre, túl sok van belőle."

"Mert nem úgy van az, hogy az igazsággal mindig lehetséges és kell is valamit kezdeni. Néha nem csak felesleges vagy haszontalan az igazság, de értelme sincsen semmi."

"Haladásunk üteme és ritmusa éppoly fontos, mint a cél, amit magunk elé tűztünk!"

"Isten nem azért isten mert végtelen, hanem mert pontos."

"Nem Isten, mi magunk vagyunk önmagunk bírái."

"Ádám megfigyelte, hogy az évszakok olyanok, akár az emberek, mind egészen másképp viselkednek. A parton félelmetes volt és szinte gonosszá vált, alattomosan és hidegen vonult az őszi folyó , míg télen a malmok és a sópajták környékén megszépült, tavasszal szeszélyes lett, ilyenkor sárszínű volt, duzzogott, ellenkezett, mintha nem szerette volna, hogy magára talál benne az élet. Nyáron homokszínű volt, vészesen lefogyott, nevetségesnek tűnt. Ostoba vizecskévé vált. Alig tudta elvinni hátán a hajókat, ladikokat."

"Hogyan lehetséges, hogy az egyik ember, egy fényes szemű kisfiú, kiből lehetne miniszter, ebbe a szarba születik, aztán harmincévesen kiköhögi a tüdejét, miközben a király bolond, mint az almacsutka?!"

"Ha egy nő álarcot vesz fel, szólt, akkor ennek az álarcnak kell hódolni. Érti ezt a férfi?! Érti, hogy az álarc fontosabb, mint ami alatta van?!"