Ljudmila Ulickaja: Daniel Stein, tolmács

Ljudmila Ulickaja: Daniel Stein, tolmács    (2006)      - 503 oldal

értékelés, szerintem:   ★★★★★

„Én ​annyiszor kaptam ajándékba az életemet, hogy már nem is volt az enyém, és odaadtam. Mert már egyáltalán nem engem illetett. Értsd meg, én nem bánom, hogy szerzetesi fogadalmat tettem; igent mondtam, és Isten segedelmével életem végéig szerzetesként fogok élni.”

Daniel Stein, a lengyel zsidó menekült, aki szinte gyerekként a Gestapo tolmácsa lesz a megszállt Litvániában, közben életét kockáztatva zsidókat szöktet a gettóból, aztán partizánnak áll, majd a háború után egy krakkói kolostorban szerzetesi fogadalmat tesz, hogy néhány év múlva Izraelbe utazzon; föltett szándéka, hogy ott az őskeresztény közösségek mintájára föléleszti Jakab, az Úr testvére egyházát. Egész élete csupa hit, csupa szeretet, csupa szolgálat. Ám egy idealistának a Szentföldön sincs könnyű dolga, a világ mindenütt a maga módján bánik az idealistákkal…

Keresztények, zsidók, arabok, hívők és hitetlenek, boldogtalanok és megszállottak – Ulickaja kimeríthetetlennek tűnő fantáziával és emberismerettel népesíti be regényében a Daniel Steint körülvevő világot a huszadik század második felének történelmi forgatagában és hétköznapjaiban. Ulickaja lebilincselően mesél, a mese azonban nem fedi el a nyugtalanító kérdéseket sem. És az író válasza mindig egy hős sorsa: ezúttal Daniel testvéré, aki tolmácsként „nyelveken szól”, emberként fáradhatatlanul keresi és meg is találja a fényt – önmagában is, a világban is.

"Mindig azon ironizált, hogy nincs az a talmudista, aki annyit elmélkedne az Úristenről, mint ő, a hitetlen materialista."

"Mert szerintem a hatmillió elföldelt zsidó a legfőbb bizonyíték rá, hogy nincsen semmilyen jóisten. Jó, tegyük fel, hogy ez mindenkinek a magánügye, hogy mit gondol Istenről. De a bátyám, ha már annyira kell neki az az Isten, mért a keresztény Istent választotta? És különben meg hány isten van – egy, kettő, négy? Ha már választani kell, logikus, hogy egy zsidó a zsidó Istent válassza. De megmondom becsületesen, ha arra gondolok, ami akkor volt – mi különbözteti meg az Istent az ördögtől?"

"Tudod, igazad van – nehéz olyan családban élni, ahol nincs megértés. Csak a helyzet az, kedves Alon, hogy ez a folyamat kölcsönös, ők nem értenek meg téged, te viszont nem érted meg őket. A mi világunkban amúgy is sok probléma van a megértéssel: nagyjából senki nem ért meg senkit. Sőt, inkább úgy mondanám, hogy az ember saját magát sem érti"

„Az ember nem érti meg a természetet (…) süket arra a nyelvre, amelyen a természet napnál világosabban közli vele, hogy kárt, fájdalmat okoz a Földnek, és esetleg végképp megsemmisíti. És a legfőbb értetlenség – az ember nem érti Istent, nem érti, amit Ő a közismert szövegekkel, a csodákkal, a kinyilatkoztatásokkal, az emberiségre időről időre rázúduló természeti katasztrófákkal sugallni szeretne.

Nem tudom, miért van ez. Talán azért, mert a mai ember nem „megérteni” akar, hanem győzni, uralkodni, fogyasztani.”

"Azt akarom mondani neked, hogy a háború, akár a börtön vagy egy súlyos betegség – nagy csapás. Az emberek szenvednek, elveszítik szeretteiket, odalesz a kezük-lábuk és még sok minden, és ami a legfontosabb: a háborútól senki nem lesz jobb ember. Ne hallgass azokra, akik azt mondják, hogy a háború megacélozza a férfit, hogy a háborútól az emberek jó irányba változnak. Inkább úgy van: nagyon jó emberek a háborútól sem lesznek rosszabbak, de nagy általánosságban az emberek a börtönben és a háborúban elveszítik emberi arcukat."

"De ha a múltat töröljük az emlékezetünkből, hogy a gyermekeink emlékezetét ne terheljük ama régi borzalmakkal, akkor a jövővel szemben követünk el bűnt."

"A tömegideológiák felszabadítják az embert az erkölcsi kötelezettségek alól."

"Mit szoktak csodának nevezni? Azt, amit azelőtt senki sem látott, ami soha nem történt meg? Azt, ami kívül esik a tapasztalataink körén? Ami ellent mond a józan észnek? Ami valószínűtlen, vagy olyan ritkán fordul elő, hogy a megtörténtének nincs tanúja? … Tapasztalataim alapján azt tudom mondani: a csodának az az ismérve, hogy Isten teszi. Ez azt jelenti, hogy aki nem hisz, azzal nem történnek csodák? Nem jelenti azt. Mert a nem hívő embernek úgy működik az agya, hogy úgyis természeti okokkal, a valószínűségelmélettel vagy a szabály alóli kivételekkel fogja magyarázni a csodát. A hívő ember számára a csoda Isten beavatkozása az események természetes menetébe, a hívő ember örömöt érez és eltelik hálával, amikor csoda történik."

"A lengyel nők és a gyerekeik, aztán a magyarok, a románok és a többiek, akik saját „nemzeti” otthonaikban nem érezték jól magukat, de még ragaszkodnak a „saját” otthoni hagyományaikhoz, itt, az új országban nagy nehézségek árán képesek csak kulturálisan asszimilálódni."

"Az egyház mindig a saját ethnoszában él, nem lehet mindenkire ráerőltetni a római interpretációt."

"Az univerzalitás a helyi szabadságban rejlik!"

"Többnyire nem szoktam tudni, mi az, hogy hangulat, egy elfoglalt embernek luxus, hogy ilyen-olyan hangulata legyen."

"A nők többet szenvednek a szerelemben. Talán többet is kapnak benne."

"Az élet elől sose lehet kitérni, az elveszi a magáét."

"Ha nem tudsz változtatni rajta, tűrjed."

"De én annyiszor kaptam ajándékba az életemet, hogy már nem is volt az enyém, hát odaadtam. Mert már egyáltalán nem engem illetett."

"csak a lélekben szabad emberek tudnak magukon nevetni, meg hagyni, hogy mások nevessenek rajtuk."

"Az a tudás, amely mögött nincs személyes erőfeszítés és személyes izgalom, holt tudás. Csak amit az ember saját fején átszűr, válik saját kincsévé."

"Ahogy Nagy Szent Gergely egyházatya mondta: Ha az igazság botrányt kelthet, inkább legyen botrány, mint hogy megtagadjuk az igazságot!"

"Neuhausról mesélik azt a sztorit, hogy a beszélgetésen egy lánytól megkérdezte, hány kanonikus evangélium van. A lány nem tudta. Neuhaus nem is kérdezett többet, aláírta neki az indexet. És amikor megkérdezték tőle, hogy miért, azt felelte: Miért ne, összesen egy kérdést nem tudott!"

"az USA felel meg legjobban az általam optimálisnak tekintett állampolgári-területi államszerveződési elvnek. Egyebekben – ugyanaz a világszemétbánya."

"Minden következetes vallásos nevelés kitermeli a más nézetet vallók elutasítását. Csak az általános kulturális integráció, a vallási szférának a magánéletbe való utalása képes olyan társadalmat formálni, ahol minden polgár egyenlő jogokkal rendelkezik."

"A tudatunk úgy működik, mintha nem volnának megoldhatatlan feladatok. Ha van feladat, kell lennie megoldásnak. Csak a matematikusoknál van mentő formula – a feladatnak az adott paraméterekkel nincs megoldása."

"Vannak dolgok, amelyekkel meg kell tanulni együtt élni, és zárójelbe tenni őket, nem pedig megoldani."

"Milyen jó ez az egy nemzedéknyi távolság: az ember még jelen van, de már nem ő a főszereplő, már nem csak a biológiával törődik. És látja a magasztos eseményt – a kisded megjelenését. Képződik egy új világ, egy új kozmikus buborék, amelyben minden vissza fog tükröződni. Fintorog, mozgatja az ujját, rugdos a kis lábával, és még nem gondol arra a sok szájtépésre, ami minket annyira leköt: az élet értelme, például. Őneki az emésztés az élet értelme."

"Abban az évben csak egyetlen hely volt a kolostorba igyekvő novíciusok számára. Két aspiráns jelentkezett – én és a helybéli színház egy fiatal színésze. A kolostorfőnök engem választott, mondván, én zsidó vagyok, nekem sokkal nehezebb lesz megtalálnom a helyem az egyházban. Igaza lett – a másik aspiráns arra az egy helyre Karol Wojtyla volt. Ő kétségtelenül megtalálta a helyét az egyházban."

"A Biblián és az Újszövetségen kívül van még egy könyv, amiben szintén tudnunk kell olvasni – minden egyes ember életének a könyve, ami kérdésekből és válaszokból áll. A válaszok rendszerint nincsenek meg előre. De ha egy kérdés helyesen van föltéve, rendszerint megjön rá a válasz is. Csak az külön művészet, hogy az ember el is tudja olvasni."

"Más részről értem én, hogy az anyám teljességgel vallásos alkat, az ő hite a kommunizmusban szilárdabb volt, mint az enyém az Úr Jézus Krisztusban."

"Ruvim ingerülten azt felelte, hogy ha Wojtyla tehetséges színész lett volna, nem kellett volna szerzetesnek mennie"

"a színészet lehetőséget ad arra, hogy az ember a problémáit ne direkt módon, hanem sajátos ravaszsággal, játékosan oldja meg."

"Meg az is miféle betegség, hogy sérv? Nem hoz halált, sőt még szenvedést sem, csak kényelmetlenséget okoz, és semmi értelme. Pedig a halál előtt milyen jó a fájdalmas betegség, a megtisztulás, a fölkészülés."

"Kedvenc mondása, hogy ő is meg én is nagyon pontos emberek vagyunk, de én németül, ő meg zsidóul pontos. A kérdésemre, hogy mi a különbség? – azt feleli: a németek időre érkeznek, a zsidók meg amikor kell!"

"Nagyon fontos, hogy a benned levő „Én” zsugorodik, csökken, kevesebb helyet foglal, és ettől több hely marad a szívedben Isten számára. Egyébként is helyes, hogy az évek múlásával az ember egyre kevesebb helyet foglaljon el. Persze nem magamról beszélek, mert én egyre kövérebb vagyok."

"Az értelem fénye vonzóbb mint az ablakon túli fény. Ahogy Puskin írta: „Uram, ne vedd el ép eszem, inkább a munka, küzdelem, bot és tarisznya kell.” "

"tökéletesen mindegy, miben hisz az ember, csak az nem mindegy, hogyan viselkedik."

Camilla Läckberg: El domador de leones

Camilla Läckberg: El domador de leones (Lejontämjaren , 2015) - 395 oldal

értékelés, szerintem: ★⭐⭐⭐⭐

Estamos en pleno mes de enero y en Fjällbacka hace un frío polar. Una joven medio desnuda deambula por el bosque nevado y llega a la carretera. Un coche aparece de la nada y no tiene tiempo de esquivarla. Cuando el comisario Patrik Hedström y su equipo reciben la alarma sobre el accidente, la chica ya ha sido identifi cada. Desapareció cuatro meses atrás y desde entonces no se ha sabido nada de ella. Su cuerpo tiene marcas de atrocidades inimaginables, y es posible que no sea la única, ni la última víctima de su agresor. Al mismo tiempo, Erica Falck investiga una vieja tragedia familiar que acabó con la muerte de un hombre. Erica sospecha que su esposa oculta algo terrible y teme que el pasado proyecte su alargada sombra sobre el presente.

Egyszer olvasható krimi, semmi megkapó idézettel...

Ljudmila Ulickaja: Imágó

Ljudmila Ulickaja: Imágó (Зеленый шатер , 2011) - 620 oldal

értékelés, szerintem: ★★★★★

Ljudmila ​Ulickaja legújabb regényében három jó barát – egy zenész, egy költő és egy fotográfus – életsorsán keresztül mutatja be a Sztálin halálától a Gorbacsov-féle „peresztrojkáig" terjedő időszak, az „olvadás" és a „pangás" korszakának hétköznapjait. A történet középpontjában e három évtized szovjet történelmének ellenzéki törekvései állnak: konspirációk, illegális kiadványok terjesztése, csempészése, kényszerű külső és belső emigrációba vonulás – a korszak politikai életének tipikus eseményei. Az Ulickajától megszokott szövevényes történetből kibontakoznak a szovjet diktatúra elleni küzdelem mindennapjai; megtudhatjuk, miként őrizhető meg ilyen körülmények között az ember személyisége, anyagi és szellemi függetlensége, vagy épp miként semmisíti meg a rendszer azokat, akik szembeszállnak a hivatalos ideológiával.

A regényben metaforaként megjelenő biológiai fogalom, az imágó, a rovar kifejlett állapotát jelenti. A rovartan ismer olyan ritka eseteket, amikor a rovar, anélkül, hogy végső fejlődési stádiumát elérné, bábállapotban ivaréretté válik, és önmagához hasonló bábokat hoz létre. Ulickaja az imágó metaforájának segítségével próbálja megfejteni, hogy a XX. század második felének embere miként képes – ha képes egyáltalán – a szó erkölcsi értelmében is felnőtté válni.

A történelmi események és a biológiai jelenség párhuzamával megmutatja, hogy ugyanaz az esemény vagy életsors hogyan válik egyszerre emelkedetten tragikussá és bohózatba illően komikussá. Az Imágó Ljudmila Ulickaja alighanem legkomolyabb, egyben legmulatságosabb könyve.

"Az irodalom a legeslegjobb, ami az emberiség tulajdona. A költészet az irodalom lelke, a legmagasabb rendű koncentrációja mindannak a nagyszerű dolognak, ami csak a világban és az emberben létezik. A lélek egyetlen tápláléka. És csak maguktól függ, hogy emberekké válnak-e, vagy megmaradnak állati szinten."

"Puskin kimondott egy nagy gondolatot: a zsenialitás és a gonoszság nem fér meg egy emberben."

"Minden korszakból ki kell szakadni, ki kell ugrani, nem adni meg neki a lehetőséget, hogy elnyelje az embert."

"Az irodalom az egyetlen dolog, amely segít az embernek a túlélésben, abban, hogy megbékéljen a korával"

"Most, mikor a kamaszodó srácokon gondolkodott, arra döbbent rá, milyen hasonlóak a bennük lejátszódó folyamatok ahhoz a metamorfózishoz, amely a rovarokra jellemző. 

   Ezek az oktondi gyerekek, ezek az emberi lárvák elfogyasztanak minden élelmet, amit az ember eléjük lök, elszopogatnak, elrágcsálnak, lenyelnek sorban minden benyomást, aztán bebábozódnak, és a bábon belül minden elrendeződik a szükséges módon - kialakulnak a reflexek, a készségek, a világról alkotott elsődleges elképzelések. De mennyi ilyen báb elpusztul anélkül, hogy elérné a fejlődés utolsó fázisát, anélkül, hogy kibomlana, hogy lepkévé alakulna. Anima, anima, lelkecske... Színes, repülő, rövid életű de gyönyörű. És mennyi megmarad lárvának, és él így a haláláig anélkül, hogy tudná, a felnőttkora nem érkezett el. "

" - Miska, azt te is csak elismered, hogy bábok, kifejletlen emberek, kamaszok társadalmában élünk, akik felnőtteknek álcázzák magukat.

- Ebben van valami. Gondolkodom rajta. "

"De nem ők, ezek a művelt orvosok, pszichológusok és mérnökök hozták-e létre aztán az emberek kiirtásának és hasznosításának lehető legracionálisabb rendszerét a Harmadik Birodalomban? A felhalmozott tudás nem segítette elő az erkölcsi éretté válást."

"Az erkölcsi érés az ember ugyanolyan törvényszerű sajátosságának tűnt számára, mint a vele párhuzamosan zajló biológiai. Csakhogy ez az ébredés különféleképpen megy végbe, és az egyén beállítottságától és egyéb okoktól függően erőteljesen változó lehet. Feltételezése szerint az erkölcsi ébredés vagy az erkölcsi "iniciáció" a fiúknál tizenegy és tizennégy éves koruk közt zajlik le, általában sajátos, kellemetlen körülmények közepette: olyanokról lehet szó mint valamely szerencsétlenség vagy boldogtalan családi élet, a saját vagy a hozzá közel álló  emberek értékének csökkenése, vagy valamely közeli rokon elvesztése. Egyszóval a lelket felforgató, felébresztő esemény. Minden embernek megvan a maga "fájó pontja", és éppen ebből kiindulva kezdődik el az egyén személyes forradalma."

"Viktor Juljevicsnek az is eszébe ötlött, hogy a lutheránusoknál és az anglikánusoknál éppen ebben az életkorban történik meg a konfirmáció, vagyis a hit "megerősítése", tudatos elfogadása, a zsidó fiúk ekkor esnek át a bar micván, vagyis a felnőttek közösségébe való befogadáson, a muzulmánoknál pedig ekkor történik meg a körülmetélés. Vagyis kiderült, hogy a vallási közösségek különös jelentőséggel ruházzák fel a gyerekkorból a felnőttkorba való átmenet állapotát, miközben az ateista világ teljességgel elveszítette tudását erről a fontos mechanizmusról. "

"Egyáltalán nem értem ezt a bölcsészszenvedélyt. Egy dolog könyveket olvasni, megérteni, mit írnak, gyönyörködni bennük, de minek ebből az élvezetből szakmát csinálni?"

"Antonyina Naumovna kedvelte a mindenféle külföldi háztartási apróságokat, de képes volt rá, hogy helyükre tegye az amcsikat:

- Oroszországban minden erő, a tudósok minden intellektuális erőfeszítése az űrhajóépítésre, az atomreaktorokra megy el, ezek meg itt konzervnyitókon agyalnak. Különben jó kis konzervnyitók, nem mondok én rájuk semmi rosszat..."

"A világot a szerelem és az éhség irányítja - ez rettenetes közhely, de úgy látszik, mégis így van. "

"A zene nem más, mint kvintesszencia, a végletekig összesűrített közlés, az, ami kívül esik a hallásunkon, az érzékelésünkön, a tudatunkon. A platonizmus legfelső foka, az égből alászálló ideák a maguk tiszta formájában."

"Sokak számára a könyv az élet tanítómesteréből az élet helyettesítőjévé vált."

"Vera Szamuilova úgy hitt a hormonokban, mint az Úristenben. A világ minden problémáját megoldotta volna az adrenalin, a tesztoszteron és az ösztrogén segítségével."

"- Tudod, Oljusa, bármelyik álláspont elbutít. Nem lehet csak egyetlen lábon állni. Az ott csak egy hokedli, de még annak is négy lába van!"

"Lehet, hogy a világot megváltja a szépség vagy az igazság vagy valami más gyönyörű faszság, de a félelem akkor is mindennél erősebb, a félelem mindent megöl, a szépséget is még embrionális állapotában, a szépségesnek, a bölcsnek, az örökkévalónak minden csíráját..."

"Jaj, mindentű megszabadítottak a drágák: előbb a fődtű, aztán az uramtú, aztán a gyerekektű, a tehénkémtű, a baromfitú...Most megszabadítanak a vodkátú, oszt teljes lesz a szabadság..."

"Létezik olyan, hogy önvédelmi ösztön. Van olyan is, hogy anyai ösztön, amely arra készteti az anyát, hogy megóvja gyermekét. De nincsen olyan, hogy a társadalmi igazságosság ösztöne! A lelkiismeret a túlélés ellenében hat"


"De mit kezdjünk a barátsággal? Semmilyen alapösztön nem támasztja alá. A világ összes fikozófusa (természetesen férfiak, filozófusnőt Piama Gajdenkóig nem ismert a világ, hacsak nem számítjuk ide a legendás Hüpatiát) a barátságot az értékek hierarchiájában a legmagasabb szintre helyezi. Arisztotelész bámulatos meghatározását adja, amely mind a mai napig kifogástalannak látszik, ellentétben több más gondolatával, amelyek a nevetségességig elavultak. Tehát: "A barátság - specifikusan emberi jelenség, amelynek magyarázatát és célját nem a természet törvényeiben vagy a transzcendens Jóban kell keresni, hanem amely kívül kerül az empirikus lét határain."
Ily módon a barátságot a természet nem feltételezi, nincs semmilyen célja, és teljes egészében a rokon lélekre találás a lényege, vagyis hogy megosszuk vele az élményeinket, a gondolatainkat, egészen odáig, hogy "az életemet is odaadnám a barátomért". Ezért a boldogságért azonban a barátságot annak az egyetlen saját életnek az idejével kell táplálni: hol el kell menni a barátoddal járni egyet, mondjuk, a Rozsgyesztvenszkij bulváron, meginni vele egy sört, még akkor is, ha te más italokat kedvelsz jobban, viszont a barátod a sört szereti, el kell menni vele a nagymamája születésnapjára, ugyanazokat a könyveket kell olvasni, ugyanazt a zenét hallgatni, hogy végül is létrejöjjön az a kicsi, zárt és meleg tér, ahol a tréfát már félszavakból is értik, a véleménycsere egy pillantással megtörténik, és a kölcsönviszony a barátok közt olyan intim, amilyet a másik nem képviselőjével nem lehet elérni. Ritka kivételektől eltekintve."

Salman Rushdie: Két év, nyolc hónap, huszonnyolc éjszaka

Salman Rushdie: Két év, nyolc hónap, huszonnyolc éjszaka (Two years eight months and twenty-eight nights) ,                   - 424 oldal                   

értékelés, szerintem:   ★★★★★

Salman ​Rushdie legújabb regényében káosz uralkodik a földön. A nagy vihar után emberek emelkednek a levegőbe, mintha megszűnne a tömegvonzás, hasadékok nyílnak az emberek meg a dzsinnek világa közt, és dzsinnek áramlanak át rajtuk, mert uralmuk alá akarják hajtani a földet.

Mr. Geronimónak, a két lábbal a földön álló kertésznek látogatója érkezik: Dunjá, a dzsinn hercegnő, aki régi szerelmét, a nyolcszáz évvel ezelőtt élt filozófust, ibn Rusdot látja a férfiban, s ezért a világok háborújában az emberek oldalára áll.

Salman Rushdie 1947-ben, nyolc héttel India függetlenségének kikiáltása előtt született Bombayban. Tizennégy éves korától Angliában végezte tanulmányait, Cambridge-ben történésznek tanult. 1981-ben Az éjfél gyermekeivel robbant be az irodalmi köztudatba. Olyannyira, hogy azonnal meg is kapta érte a Booker-díjat, sőt huszonöt esztendővel később, amikor az összes addigi nyertest versenyeztették, még az úgynevezett Bookerek Bookerét is. A könyv amerikai megjelenése után a New York Times Book Review azt írta róla, hogy „olyan, mintha egy kontinens rátalálna a hangjára".

"A gazdagokat rejtélyesnek látjuk, megtalálják a módját, hogy boldogtalanok legyenek még akkor is, amikor a boldogtalanság minden szokásos oka megszűnik."

"A haldoklás pillanatában valamennyien nincstelenek vagyunk"

"Testük már rég elbomlott, úgyhogy a feküdt elfeledve kifejezés valamiféle valótlanságot tartalmaz, és az a további elképzelés, hogy az érző értelem ott marad elföldelése helyén nyilvánvaló abszurditás."

"Ha az emberi tetteket jó- vagy rosszindulatú szellemek váltják ki, ha a jó és a rossz inkább kívül esik az Emberen, mint benne lakozik, lehetetlen meghatározni, hogy milyen az etikus ember. A helyes és helytelen cselekvés kérdései borzasztóan zavarba ejtővé váltak."

"A levés természeténél fogva passzív állapot, változatlan, időtlen, örök és lanyha. (…) Az emberi lét a tevés, az emberi valóság a változás, az emberi lények mindig növekednek és zsugorodnak, és küszködnek és elbuknak és vágyakoznak és irigykednek, szereznek és veszítenek és szeretnek és gyűlölnek, összegezve tehát érdekesek"

"Az emberi lényeknek a rugalmasság jelenti a legnagyobb esélyt az életben maradásra, az a képességük, hogy szembenézzenek az elképzelhetetlennel, az elfogadhatatlannal, a példátlannal."

"A hála a siker titka a nőknél."

"Az ember egészsége megvan addig a napig, amíg már nincs, azután meg el van cseszve, és jobb, ha nem hagyja, hogy az orvosok csesszék el, mielőtt az a nap eljön."

"kezdte megérteni azt a súlyos igazságot, hogy egy dolognak lehet oka, de az nem ugyanaz, mint hogy célja is van."

"A történet tanulsága pedig az, hogy az ember ne kísértse a kurva szerencséjét."

"bár a sértett büszkeségből talán a legnehezebb felépülni, hiszen az ember méltóságán és önérzetén esett sérelem sokkal rosszabb, mint a törött láb, és sokkal lassabban is gyógyul."

"A varázsszőnyeges nőn undor látszott.

-Ezért nem szeretem a szőnyegeket – mondta. – Mindig elromlik a rohadt helymeghatározó rendszerük."

-          "A semmi olyasmi amit nem adhatok. Ghazálí lehajtotta filozófusfejét, és megfogta az állát.

-         Látom, hogy a semmit a valami tulajdonságával ruházod fel. A semmi az a valami, amit nem lehet adni, pontosan azért, mert nem valami, a te véleményed szerint maga a semmiség mégis a valamiség egy formája."

      " - Kelts félelmet – mondta Ghazálí. – Csak a félelem löki a bűnösöket Isten felé. A félelem Isten része abban az értelemben, hogy ennek a gyenge teremtménynek, az Embernek ez a helyénvaló reakciója a Mindenható végtelen hatalmára és megtorló természetére. Mondhatjuk, hogy a félelem Isten visszhangja, és ahol ez a visszhang hallatszik, ott az emberek térdre rogynak és könyörületért esedeznek."

" - Az oktalanség legyőzi önmagát – mondta ibn Rusd Ghazálínak, por a pornak -, az oktalansága okán. Az értelem szunnyadhat egy darabig, de az irracionalitás gyakrabban van kómában. Végül az irracionalitás örökre bekerül az álmok ketrecébe, az értelem pedig diadalmaskodik.

-          A világ, amiről az emberek álmodnak – felelte Ghazálí -, az a világ, amit megteremteni próbálnak."

"Óvakodj a tevékeny embertől (vagy dzsinntől), amikor végül a gondolkodással szeretne jobbítani magán. Egy kis gondolkodás is veszedelmes dolog."

"Most Geronimo Manezesben az újjászületett ibn Rusdot látta, és azt szerette volna suttogni, hogy látod, te is beléptél egy új testbe. Átköltöztél az időn, végighaladtál a szűk folyosón, amelyről azt mondják, a lélek utazik benne az életek közt, és útközben levetkőzi régi tudatát, megszabadul személyiségétől, míg végül tiszta lényeggé válik, a lét tiszta fényévé, készen arra, hogy belépjen egy másik élő dologba; senki nem tagadhatja, hogy itt vagy megint, másképp, mégis ugyanúgy. Képzeld el, hogy bekötött szemmel, sötétben, levegőben lebegve jönnél a világba, ahogy most vagy. Még azt sem tudnád, hogy tested van, mégis tudnád, hogy te te vagy. A személyiséged, az elméd, az ott lenne, amint tudatodnál vagy. Ez más dolog.

De, gondolta önmagával vitatkozva, talán nincs is így. Talán más ez az emberi lényeknél, akik nem tudják változtatni alakjukat, és egy rég halott embernek ez az alvó visszhangja a biológia szeszélyének tudható be, semmi másnak. Az igazi emberek esetében talán az elme, a lélek, a tudat úgy áramlik a testben, mint a vér, a fizikai lény minden sejtjét átjárva, és akkor Arisztotelésznek igaza van, az emberekben az elme és a test egy és elválaszthatatlan, az én egy a testtel, és vele együtt pusztul. Ezt az egységet borzongva képzelte el. (…) Amikor az ember szíve izgalomtól dobog, akkor a lelkük is kalapál, amikor pulzusuk az egekben, a szellemük is ott van, amikor szemük a boldogság könnyeitől nedves, akkor elméjük érzi az örömöt. Elméjük megérinti azokat akiket az ujjaik; amikor viszont mások érintik meg őket, az olyan, mintha két tudat találkozna futólag. Az elme érzékiséget ad a testnek, lehetővé teszi, hogy a test megízlelje a gyönyörűséget, és érezze a szerelmet szerelme édes parfümjében; nem csak a testük, hanem az elméjük is szeretkezik. És végül a lélek, amely ugyanolyan halandó mint a test, megtanulja az élet utolsó nagy leckéjét: a test halálát."

"A férfiakat könnyen be lehet csapni ilyen ügyekben, mert el akarják hinni, hogy vágyat tudnak ébreszteni."

"Maga a férfi a bizonyíték rá, hogy az elme és a test nem egy, hanem kettő: a rendkívüli elme egy őszintén szólva átlagos burokban."

"Ébren sohasem kételkedett abban, hogy az életet a semmi követi. Ha kérdezték volna, azt mondja, hogy az élet voltaképpen kiemelkedés a semmi nagy tengeréből, amelyből születéskor rövid időre felbukkanunk, és amelybe mindannyiunknak vissza kell térnünk. Álmodó énje azonban azt szerette volna, hogy semmi köze ne legyen az ilyen doktriner véglegességhez."

"Minden szerelem kezdetén van egy magánegyezmény, amelyet mindkét szerelmes megköt magával, megállapodás arról, hogyan söpörje félre azt, ami rossz a másikban, annak kedvéért ami jó. A szerelem tavasz a tél után. Begyógyítja az élet sebeit, amelyeket az érzéketlen hideg ejtett az emberen. Amikor ez a melegség megszületik a szívben, a szeretett lény tökéletlenségei mit sem jelentenek, a semminél is kevesebbet, és az önmagunkkal kötött titkos egyezményt könnyű aláírni. A kétely hangjai elcsitulnak. Később, amikor a szerelem megfakul, a titkos szerződés ostobaságnak tűnik, de ha így van, akkor is szükséges ostobaság, amely abból született, hogy a szerelmesek hisznek a szépségben, vagyis a lehetetlen, az igaz szerelem lehetőségében."

"mert mindannyian szerelmet akarunk, örök szerelmet, a halálból visszatérve újjászülető szerelmet, amely táplál és ölel bennünket, míg meg nem halunk."

"Az egyik oka annak, hogy jobban kedveli az „öregebb” emberszeretőket, mormolta Geronimo Manezesnek, az, hogy ők könnyebben uralkodnak magukon. A fiatalokkal egy szempillantás alatt vége van. A férfi azt felelte, örül, hogy a kornak van néhány előnye is."

"A félelem olyan ember aki az árnyéka elől menekül. Olyan nő, aki fejhallgatót visel, és az egyetlen hang, amit hall benne, az a saját rémülete. A félelem szolipszista, narcisztikus, vak mindenre, kivéve önmagát. A félelem erősebb a morálnál, erősebb az ítéletnél, erősebb a felelősségnél, erősebb a civilizációnál. A félelem rohanó állat, amely gyerekeket tipor le, miközben önmaga elől menekül. A félelem fanatikus, zsarnok, gyáva vörös köd, lotyó. A félelem lövedék amely a szívet célozza meg."

" - Ártatlan vagyok – mondta -, de a puskája kitűnő érv."

"Ki innen Ez az én házam. Az én váram. Ágyúkkal és forró szurokkal fogom védeni magam.

Erőszakkal fenyeget, uram?

Ez csak egy kurva metafora."

"A gondolat, hogy a nyelv olyan ragály, amiből az emberi nemnek ki kell gyógyulnia, hogy a beszéd a forrása minden viszálynak, gaztettnek és jellemromlásnak, hogy nem a szabadság lényege, mint sokan hangoztatják gyakorta, hanem inkább az erőszak melegágya, gyorsan terjedt I. kunyhói közt "

"ha a múltról mesélünk el egy történetet, azt a jelenről is meséljük. Ha elmondunk egy látomást, egy képzeletbeli történetet, az lehetőséget ad rá, hogy a máról is beszéljünk."

"a szélsőséges erőszak gyakorlása, amelyet a terrorizmus mindent magába foglaló és gyakorta pontatlan kifejezésével írunk le, mindig különösen vonzotta azokat a férfiegyedeket, akik vagy szüzek, vagy nem találnak maguknak szexuális partnert. A tudatmódosító frusztráció és a férfiegó ehhez társuló károsodása a dühben meg az erőszakban szabadul fel. Amikor magányos, reményvesztett fiatalemberek szerető vagy legalábbis vágyakozó vagy legvégső esetben készséges szexuális partnerre lelnek, akkor elveszítik érdeklődésüket a magukra kötözött bombák meg a mennyei szüzek iránt, és az életet választják."

"vigyáznod kell, milyen szavakat használsz, és hogyan használod őket. A rosszul használt nyelv belerobbanhat az arcodba."

"A félelem az ember sorsa. Az ember arra született, hogy féljen a sötéttől, az ismeretlentől, az idegenektől, a kudarctól és a nőktől.  A félelem vezeti a hit felé, amely nem a félelem gyógymódja, hanem annak elfogadása."

"A zsarnokokban nincs eredetiség, és semmit sem tanulnak elődeik bukásából. Kegyetlenek lesznek, és fojtogatnak, gyűlöletet szítanak, és elpusztítják, amit az emberek szeretnek, ez pedig legyőzi majd őket. Végső soron minden fontos csata a gyűlölet meg a szeretet konfliktusa, és ragaszkodnunk kell a gondolathoz, hogy a szeretet erősebb a gyűlöletnél."

"talán minden könyvelőben ott egy perverz szuperhős aki megpróbál kijutni belőle"

"A múlt úgy hullott le róla, mint a kígyóbőr."

"A düh végül, legyen bár mélységesen indokolt, elpusztítja a dühöngőt. Ahogy megújít bennünket az, amit szeretünk, ugyanúgy silányít és romlásba dönt az, amit gyűlölünk."

  

Colleen McCullough: The Thorn Birds

Colleen McCullough: The Thorn Birds   (Tövismadarak)     692 oldal               
  

értékelés, szerintem:   ★★★★★
  

Biztosan sokan emlékeztek a Tövismadarak sorozatra, Ralph atyára és Meggie-re. Nos, a kezembe akadt az eredeti történet, most ezt olvastam.

Powered by the dreams and struggles of three generations, The Thorn Birds is the epic saga of a family rooted in the Australian sheep country. At the story's heart is the love of Meggie Cleary, who can never possess the man she desperately adores, and Ralph de Bricassart, who rises from parish priest to the inner circles of the Vatican...but whose passion for Meggie will follow him all the days of his life.

"But when we press the thorn to our breast, we know, we understand. And still we do it."

"That  the best… is bought only at the cost of great pain."

"There are no ambitions noble enough to justify breaking someone’s heart."

"Ralph, we are priests, but we are something else before that; something we were before we became priests, and which we cannot escape in spite of our exclusiveness. We are men, with the weaknesses and failings of men."

"They, too, are men, my Ralph, those who hear confessions of the great. Never forget it as long as you live. Only in their priesthood do they act as vessels containing God. In all else they are men. And the forgiveness they mete out comes from God, but the ears which listen and judge belong to men."

"We are what we are, that’s all. Like the old Celtic legend of the bird with the thorn in its breast, singing its heart out and dying. Because it has to, it’s driven to. We can know what we do wrong even before we do it, but self-knowledge can’t affect or change the outcome, can it? Everyone singing his own little song, convinced it’s the most wonderful song the world has ever heard. Don’t you see? We create our own thorns, and never stop to count the cost. All we can do is suffer the pain, and tell ourselves it was well worth it."

"-’Proust dull? Not unless one doesn’t care for gossip, surely. That’s what he is, you know. A terrible old gossip. ’ "

"Lesson number one. There’s no aspect of love which won’t bear the light."

"I suppose daughters are never as patient with their mothers as sons are."

"Belief doesn’t rest on proof or existence… it rests on faith… without faith there is nothing."

"And gradually his memory slipped a little, as memories do, even those with so much love attached to them; as if there is an unconscious healing process within the mind which mends up in spite of our desperate determination never to forget."

"Truly God was good, to make man so blind."

"How frightening, that one person could mean so much, so many things."