Viola Stern Fischer: A Mengele-lány

Viola Stern Fischer: A Mengele-lány     - 363 oldal

szerintem:  ★★☆☆☆

Stern Rózsa Ibolya „Mengele-lány” volt. Egyike a sokaknak, akiknek el kellett szenvedniük Josef Mengele kísérleteit. Egyike azon keveseknek, akik ezt túlélték.

1944 júniusában több százezer zsidót indítottak útnak marhavagonokban Ibolya hazájából, szlovákiai magyar területekről. Senki nem tudta, hová tartanak, mi következik. Ibolyának Auschwitz-Birkenau, Ravensbrück, Buchenwald és Neustadt bei Coburg. Négy állomás, négy haláltábor, kitörölhetetlen borzalmak színhelyei. Ibolya, mint oly sokan, mindent elveszített: otthonát, családját, szeretteit. De soha nem veszítette el a reményt, és volt benne elég erő ahhoz, hogy megkockáztassa a szökést. Ráadásul neki köszönhetően fogták el a birkenaui láger egyik embertelen felügyelőnőjét is.

Ibolya évtizedekkel a vészkorszak után, már Viola néven mesélte el emlékeit Veronika H. Tóth újságírónak. Memoárja az ő és mások sorsát örökíti meg – olyan sorsokét, amelyeknek nem lenne szabad feledésbe merülniük.

"Hisz csak kiköszörülték a tizennyolc utáni sérelmeket, amikor a magyarokat elkergették innen. Szívesen megkérdeztem volna, hogy ha akkor elüldözték őket, akkor hogy lehet most legalább a fél város magyar. Meg hogy miért jó a régi hibákat újakkal helyrehozni".(...) De mindössze tizenhat éves voltam, és nem kérdeztem semmit."

"Ha egy nő túlélte a szelekciót utána már ritkán adta fel, és a férfiakkal szemben az sem volt jellemző, hogy rávetette volna magát a villanykerítésre. Van bennünk valami óriási erő, ami életben maradásra kényszerít. A férfiak hamarabb elveszítik a túlélésbe vetett hitüket, mert általában inkább az erejükre és a merszükre hagyatkoznak, a lágerben viszont ezeket nemigen hasznosíthatták. Vagy ha mégis, akkor csak nagyon rövid ideig. Aztán agyonlőtték vagy felakasztották őket, hogy példát statuáljanak."

"Nagy szavak... Azt mondják, jobb, ha nem mondjuk ki őket hangosan, mert az túl patetikus. Vannak azonban pillanatok, amikor ez nem számít. Peldául amikor arra vár az ember, hogy elhurcolják egy koncentrációs táborba."

"Ami velünk történik az önmagában nem jó vagy rossz. Azon múlik minden, hogy állunk hozzá."

"Egy idegennek néha könnyebb ezekről a szörnyűségekről beszélni, mint a szeretteinknek. Mert ők szenvednének tőle. Az idegen csak megdöbben, iszonyodik, néhány napig talán rosszabbul alszik, és gyakrabban ölelgeti a gyermekeit, de szamára az egész csak egy történet marad. Tényként raktározódik el, nem érzésként. A szeretteinknek azonban marná a lelkét. És azt egyikünk sem akarta."